Alig két évvel azután, hogy Bush amerikai elnök aláírta a nyugdíjrendszer megszilárdítását célzó törvényjavaslatot, a vállalatok újabb módosításokat szorgalmaznak. A nyugdíjalapok veszteségei az elmúlt egy évben dollár milliárdokban mérhető, ennek pótlása a vállalatok szerint csak közös erőfeszítéseken keresztül történhet meg.
A veszteségek óriási méretéből adódóan a vállalatok szerint a Kongresszus által megszavazott könnyítő intézkedések nélkül szinte lehetetlen feladat. A nyugdíjalapok feltöltése a jogalkotók szerint is enyhítő intézkedések bevezetése után hajtható végre.
A nyugdíjalapokat újra stabilizálni kell, ezen keresztül a milliók megtakarításai menthetőek meg. A kormány a nyugdíjak egy részét biztosította, de ez a keret korlátozott és biztos maradnak, akik veszteségeket szenvednek.
A vállalatok képtelenek a nyugdíjalapokat önerőből újra feltölteni, ehhez kormányzati segítség szükséges. A rendszer kockázatait mindkét oldal ismeri, a vállalatok szerint most a korábbi üzleti modell helyreállítása az elsődleges, ezután jöhet a veszteségek kezelése.
A vállalatoknak tőkére van szüksége, ha új alapokra szeretnék helyezni a vállalkozásukat, a nyugdíjtervek megvalósítása csak könnyítések árán érhető el. A hitelválság előtt a nyugdíjbiztosítás bevezetésével úgy vélték, hogy a rendszer alacsonyabb kockázatúvá vált, de a pénzpiac összeomlása a nyugdíjalapokat sem kímélte.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







