11 °C Budapest

Szigorú feltételeket szabott az IMF: Mi lesz a nyugdíjakkal?

Pénzcentrum
2008. október 28. 10:06

Vasárnap este jelentették be, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy átfogó csomagról döntött, aminek célja Magyarország megsegítése a válság idején. A részletek azonban még mindig nem világosak, azokat folyamatosan jelentik be. A befektetők számára valamekkora megnyugvást hozott a döntés, de kérdéses volt, hogy mit kér érte cserébe az IMF. Egy-két részlet már kiderült, a nyugdíjasok nagy bánatára...

Már a segélycsomag előtt szó volt arról, hogy valamennyivel hiányt kellen csökkenteni, aminek keretein belül 2009 szeptemberéig jegelné a kormány az infláció mértékével megegyezőre tervezett családi pótlék emelését, ami 15 milliárd forintos megtakarítással jár. Emellett szeptemberig halasztanák a nyugdíjkorrekciós program újabb lépését, vagyis a korábbi alacsony nyugdíjak emelését, így a 2009-es nyugdíjkiadásokon 40 milliárd forint lenne a megtakarítás. Ez viszont nem járna összességében akkora eredménnyel, ami az IMF hitelkeret megszerzéséhez kellene.

Ide több kell?

Az ukrán segélycsomagért cserébe többek között a bankrendszer reformját, a szociális kiadások lefaragásán keresztüli kiegyensúlyozottabb költségvetést és a folyó fizetési mérleg deficitjének mérséklését várja el a feloszlóban lévő ukrán parlamenttől az IMF. A magyarországi (és külföldi) közgazdászok véleménye viszont az, hogy itthon bizonyos kiadás oldali reformok nélkül nem lehet érdemben és tartósan növelni a magyar gazdaság potenciális növekedési ütemét.

Az eddigi elejtett morzsákból és a korábbi, még válság előtti javaslatokból arra lehet következtetni, hogy a szociális és nyugdíj-jellegű kiadásokhoz, illetve a családtámogatási rendszer egyes elemeihez valamilyen módon jó eséllyel hozzá kell nyúlnia a kormánynak.

Ezt már hivatalosan is bejelentették, Gyurcsány Ferenc kormányfő elárulta ugyanis, hogy az IMF-megállapodás ára részben az, hogy a 13. havi bért nem adnák oda a közszolgáknak és a felére faragnák a 13. havi nyugdíj összegét is. Ezzel a költségvetési hiányunk akár 2-2.2 százalékra is apadhatna.

Az Index értesülései szerint, az IMF ahhoz kötötte hazánk támogatását, hogy Magyarország az átdolgozott költségvetéshez képest további 300 milliárd forintot faragjon le az állami kiadásokból. Most olyan tételek is porondra kerültek, aminek a változásáról korábban a törvényhozók hallani sem akartak.

A 300 milliárdos lefaragást két forrásból valósítanák meg. Jövőre nem kapnának 13. havi bért a közszférában dolgozók, ami akár 180 milliárdos kiadás-megtakarítást is jelentene, viszont a be nem folyt adóbevételek miatt ez mindössze 120-140 milliárdos csökkenést jelentene.

Mi lesz a nyugdíjakkal?

Emellett felére vágnák vissza a 13. havi nyugdíj összegét. (A nyugdíjindexáláshoz viszont nem nyúlna a kabinet.) Ez ma 210-220 milliárd forintot tesz ki, vagyis jövőre 105-110 milliárd forintot kaphatnak a nyugdíjasok plusz havi járandóságként. A kormány két változatot terjesztett a képviselőcsoport elé. Az egyik szerint lenne olyan időskorú, aki egy fillért sem kapna jövőre 13. havi nyugdíjból. Ezen változat szerint differenciálnák a 13. havi apanázst, elképzelhető, hogy az alacsony nyugdíjjal rendelkezőktől akár egyetlen fillért sem vonnának meg, ám ennek ára, hogy a magas nyugdíjat kapóktól teljesen elveszik a 13. havi járandóságot. A másik futó elképzelés szerint mindenki azonos összegű 13. havi nyugdíjat kapna. Állítólag a frakcióülésen a második verzió győzött, a tervek szerint 80 ezer forintban maximálnák jövőre a 13. havi nyugdíj összegét. Aki ettől alacsonyabb összegre jogosult, annak nem változna, viszont aki magasabbra, annak 80 ezer forintot fizetnének ki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A közszféra 13. havi bérének visszatartása és a nyugdíjak összegének maximálása elvileg összesen 300 milliárdos kiadáscsökkenést jelentene az államnak, de ténylegesen ez 240-260 milliárd forintos megtakarítást jelentene. Ez viszont már elég lenne ahhoz, hogy a költségvetési hiány 3,2 százalékát 2-2,2 százalékra vigyék le jövőre, így jelentősen enyhülne Magyarország külső finanszírozási igénye.

A kormányfő véleménye szerint ha ezt meglépik, meglesz az IMF hitelkeret, és vége lesz a forint elleni spekulációnak is, vagyis jóval komolyabb hatásokat lehetne elkerülni. A frakció úgy tűnik hajlandó az elfogadásra, viszont kikötés, hogy azt ez ellenzéknek és a szakszervezeteknek is el kell fogadnia. Az első reakciók viszont nem erre utalnak, a Fidesztől kiszivárgott nem hivatalos értesülések szerint nem támogatják a javaslatot.

A mai ötpárti egyeztetésen azonban Gyurcsány Ferenmc további szigorításokat jelentett be a nyugdíjakkal kapcsolatban. Nem elég a 80 ezres felső határ, a tervek szerint csak azok kapnának 13. havi nyugdíjat, akik betöltötték a nyugdíjkorhatárt, nem tartoznak ide azonban a rokkant nyugdíjasok.

Miért lenne hasznos a segítség?

Bár tény, hogy a 13 havi apanázsok lefaragása rosszul érinti mind a közszolgákat, mind a nyugdíjasokat, ha sikerülne az IMF hitelkeretet megkapni, amivel Magyarország könnyebben megúszná a válságot, az mindenkinek előnyére válna.

Az eddigi túlköltekezés mindenki számára nyilvánvaló volt, csak arra nem vállalkozott senki, hogy ezen változtasson. Most itt a lehetőség a csökkentésre, ami ugyan sokaknak bevételkiesést jelenthet, mint a nyugdíjasok 80 ezer forintban maximált plusz egy havi nyugdíja. De ha elkerülhető az összeomlás, akkor az idősek családjában dolgozók munkahelyei maradnak meg, így a bevételkiesést könnyen tudják pótolni, mintha megmaradna a 13 havi nyugdíj egészében, de ezreket küldenének el a munkahelyekről a válság további begyűrűzése miatt. Így a 13. havi pénzek lefaragása még mindig a kisebbik rossz lenne a munkahelyek tömeges elvesztésével szemben...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem