7 °C Budapest

Öngondoskodás: szükségesnek tartjuk, de nem teszünk érte

Pénzcentrum
2008. június 30. 10:27

A magyar állam majdnem kétszer annyit költ nyugdíjra, mint a többi visegrádi ország. A magyar aktív korúak kétharmada mégis úgy érzi, hogy az állam nem fog megfelelően gondoskodni nyugdíjas éveikről. Ennek a feszültségnek a feloldására keressük a választ.

Magyarországon a költségvetési kiadások között még mindig legnagyobb súllyal a nyugdíj és a szociális kiadások szerepelnek, a GDP 9,8 százalékát teszik ki, miközben ez az arány a másik három visegrádi országban mindössze 5,5 százalék. A munkavállalók 75 százaléka mégis úgy érzi, hogy nem lesz elegendő az a gondoskodás, amire az államtól számíthatnak - derül ki az Aviva Életbiztosító által végzett nemzetközi kutatásból.

"A munkavállalók érzik az öngondoskodás szükségességét Magyarországon, de még csak kevesen jutottak el odáig, hogy tegyenek is érte valamit, sőt a megkérdezettek több, mint fele bevallotta, hogy nem is érti a nyugdíj-tervezéssel összefüggő kérdéseket, így nem érzékeli ebben saját felelősségét sem." - hangsúlyozta Bartók János az Aviva vezérigazgatója.

A kutatásban résztvevők közül a 45 és 54 év közötti korosztályban a legmagasabb az aránya - 86 százalék - azoknak, akik úgy vélik, hogy amikor nyugdíjba mennek, az államtól kapott ellátás mértéke nem lesz elegendő a korábbi életszínvonaluk fenntartásához. Ez különösen azért érdekes, mert az OECD által végzett felmérés szerint a férfiak átlagos nyugdíjának értéke 77%-a az átlagbérek szintjének. Ez az arány európai összehasonlításban kiemelkedően magas, a cseheknél például ugyanez az arány csak 47, az osztrákoknál pedig 43 százalék.

Habár az öngondoskodás különféle formái már két évtizede elérhetőek a magyar pénzügyi szolgáltatói piacon, a többség még mindig úgy gondolja, hogy az állam kötelessége, hogy ellássa az idős korúakat. A kutatásban résztvevőknek mindössze 23 százaléka rendelkezik a munkahelyén nyugdíj jellegű megtakarítással, s csak 4 százalékuk gondoskodik önállóan inaktív éveiről. Nemzetközi összehasonlításban különösen érdekes, hogy az egyes országok polgárai mennyire tudatosak saját öngondoskodásukat illetően. Amíg a magyarok 74 százaléka aggódik amiatt, hogy nem lesz elég bevétele, amikor majd nyugdíjba megy, mindössze 27 százalékuk tesz félre rendszeresen, hogy jó anyagi körülmények között élvezhesse az időskort. A csehek is hasonlóan látják az állami nyugdíj majdani értékét, de több mint kétszer annyian gondoskodnak saját jövőjükről, mint Magyarországon.

"Habár nyilvánvaló, hogy az állam nem lesz képes a majdani nyugdíjasok számára aktív korukhoz hasonló életszínvonalat teremteni, sokak számára mégsem egyértelmű, hogy a megoldás az öngondoskodás lenne." - hangsúlyozza Bartók János, aki az Aviva szerepét éppen abban látja, hogy az aktív korú munkavállalók számára egyértelművé tegye az öngondoskodás fontosságát és bemutassa ennek lehetséges formáit.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az Aviva által végzett kutatásból kiderül, hogy itthon az emberek ahelyett, hogy aktív korukban rendszeresen félretennének, inkább arra számítanak, hogy a nyugdíj korhatár elérése után is dolgozni fognak, illetve a nyugdíjukat külön munkával egészítik majd ki. A 25 és 34 év közötti korosztály 65 százaléka elutasítja a havi rendszeres megtakarításokat, a 35 és 54 év közöttieknek pedig mindössze 30 százaléka él ezzel a lehetőséggel. Közben a megkérdezettek 74 százaléka látja biztosnak, hogy a nyugdíj korhatáron túl is dolgoznia kell majd, és az 55 felettiek 64 százaléka szeretne élni azzal a lehetőséggel, hogy az állami ellátást kiegészítendő munkát vállaljon.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 22:23
A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban Zelenszkij lejárató cikkek és telefonos segítség...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem