30 °C Budapest

Most már gazdagnak sem jó lenni, legalábbis a britek szerint

Pénzcentrum
2008. május 26. 15:00

Az infláció mérőszáma (amely általában a fogyasztói árindex, több országban egyébként a kiskereskedelmi árindex tölti be ezt a szerepet) támpontot ad a gazdaság minden szereplője számára, s a gazdaságpolitika szempontjából is alapvető fontosságú figyelemmel követése. Egy brit kutatás azonban rámutatott arra, hogy mivel ez egy általános mérőszám, a fogyasztói kosár nem fedi például a gazdagabb rétegek fogyasztási szokásait, akik jobban szenvednek az áremelkedéstől szegényebb társaiknál, legalábbis a kutatók szerint.

A legújabb felmérés szerint a vagyonosabb családokat sújtó áremelkedés a hivatalos ráta több mint kétszeresét teszi ki. Ez a példa is mutatja, mindenkinek érdemes saját mérőszámot kialakítania, de főleg azok számára lehet ez fontos, akik befektetéseiket saját maguk tartják kézben.

A kutatás készítőjének - a Ledbury piackutató cég, amely a luxusjavak piacára szakosodott - becslése szerint a "gazdag-infláció" általában 6 százalékot tesz ki, az évi 100 000 fontnál többet keresők esetében ez 8-10 százalék is lehet. A piackutató szerint azonban a magániskolák tandíjai az elmúlt 10 év során az általános inflációs rátánál négyszer gyorsabban emelkedtek.

Az éttermi számlák végösszege ötször gyorsabb ütemben növekedett, míg az egészségbiztosítási költségek emelkedési üteme hatszor volt gyorsabb. Az utolsó csapást a gazdagok számára pedig a luxus-nyaralások jelentették, melyeknek ára az infláció tizenegyszeresével növekedett.


Mindez pedig jelzi az inflációs mérőszám tökéletlenségét, hiszen az átlagos fogyasztói kosárban nem szerepelnek például műtárgyak, vagy egyéb luxusjavak, amelyek a tehetősebb rétegek "bevásárlókosarában" szerepelnek. A Forbes magazin külön bejáratú gazdag-infláció mérőszáma 6 százalék körüli inflációt jelez, kosarában olyan javak találhatóak meg, mint egy Gucci strandpapucs, vagy egy Sikorsky helikopter.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
Holdblog  |  2026. augusztus 14. 09:33
A padel menő lett itthon - és drága. Sőt, Európában az egyik legdrágább jelenleg, ha vásárlóerőt fig...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 14. 08:00
A zöldtető ma már nem luxus és nem is esztétikai döntés - Zürichben legalábbis. A svájci városban tö...
KonyhaKontrolling  |  2026. augusztus 14. 07:45
A pénzügyileg tudatosabbak körében egy ideje már az IBKR a nyerő bróker, aminek a hegemóniáját csak...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?