16 °C Budapest

10 éves a garanciarendszer a kötelező magán-nyugdíjpénztári megtakarítások mögött

Pénzcentrum
2007. november 29. 09:23

A Pénztárak Garancia Alapja megalakulásának 10. évfordulóján megtartott tudományos ülésen résztvevők egyetértettek abban, hogy az Alap által biztosított garancia a pénztári rendszer iránti bizalmat erősíti, működése biztosítja az állampolgárok tulajdonának alkotmányos védelmét. Az Alap saját vagyona mára elérte az 5 milliárd forintot.

Az 1997. évi társadalombiztosítási nyugdíjreform megteremtette a magán-nyugdíjpénztári rendszert, s ezen időponttól a munkaviszonyban állók - döntésük szerint -, egy saját maguk által választott magán-nyugdíjpénztárba fizethetik be a kötelezően levonandó nyugdíjjárulékot, melyet a nyugdíjpénztárak fektethetnek be a pénzpiacon. Az így összegyűjtött megtakarítások és azok hozamai válnak alapjává és fedezetévé a majdani öregkori járadékoknak

Figyelemmel arra, hogy a pénzpiacon való befektetések kockázatot hordoznak, továbbá arra, hogy a pályakezdők esetében a törvény kötelezi az egyént a nyugdíjjárulék pénzpiaci befektetésére, az állam a befektetések biztosítása érdekében garanciarendszert hozott létre. A felügyeleti ellenőrzés megteremtése mellett a garancia rendszer másik fontos eleme a Pénztárak Garancia Alapja (Alap). Az Alap - figyelemmel az EU követelményeire, valamint a jól működő angolszász vállalati nyugdíjpénztárak állami garanciáját biztosító rendszer mintájára - egyszerre nyújt pénzügyi, intézményi és szervezeti garanciát.

A Pénztárak Garancia Alapja pénzalapot képez a pénztárak befizetéseiből, ennek mértéke az egyének által befizetett tagdíjak 0,35 %-a. Ez a pénzalap a potenciális forrása a bekövetkező kockázat esetén, az egyénnek nyújtott garanciális kifizetéseknek. Az Alap egy esetleges, nagyobb pénzpiaci kockázat bekövetkezte esetén a saját pénzforrást meghaladóan kölcsönt vehet fel, amelyet az állam törvény erejénél fogva garantál, és így intézményesen teljesítheti az egyéneknek nyújtott garanciális kifizetéseket. Amennyiben a kölcsönfelvételre sor kerülne, annak visszafizetéséről az Alap a hozzá befolyt tagdíjbefizetésekből gondoskodik. Az Alap szervezete útján teljesíti a garanciális kifizetéseket és az ezek pénzügyi alapjainak megteremtésével kapcsolatos feladatait. Ugyancsak a szervezet dolga a bekövetkező kockázat esetén a gyors kifizetések teljesítésével és az erről szóló kommunikációval a pénztártagok elérése, megnyugtatása és így a további problémák elkerülése.

A rendszer működése óta felhalmozódott garanciaalap nagysága mára meghaladta az 5 milliárd forintot, miközben az Alap működési kiadásainak aránya 3 százalék alá csökkent, mint azt az alábbi ábrák mutatják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kattints a képre a nagyításhoz! Kattints a képre a nagyításhoz!

Néhány fontosabb példát kiemelve a garanciális kifizetések körébe tartoznak az alábbi esetek:
· Az egyén egy másik pénztárba kíván átlépni és eddigi befizetéseit és annak hozamait jelenlegi pénztára bármely okból nem hajlandó kifizetni.
· Amennyiben egy pénztár "pénzügyi csődbe" kerül, a pénztár nyugdíjasának a nyugdíját az Alap garantálja.
· Amennyiben egy pénztár "pénzügyi csődbe" kerül, a pénztár tagok befizetéseit azok hozamaival együtt a felszámolás időpontja szerinti, vagy azt megelőző üzleti év végének időpontja szerinti összegben az Alap garantálja.
· Az Alap kiegészíti a szolgáltatási tartalékot, ez azt célozza, hogy a pénztárak által biztosított nyugdíjak mögül ki ne fogyhasson a fedezet.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 12:32