Az egyhónapos futamidejű lekötött betéttel most kiemelkedő, 10,5 százalékos kamatot (EBKM=10,50%) is elérhetünk, ha a K&H Banknál új betétet helyezünk el - legalább 500 ezer, legfeljebb 200 millió forintot. A K&H Bank -amely a lakossági betétekben és befektetési alapokban kezelt állomány összesített értéke alapján a piac második legnagyobb szereplője - úgy alakítja kínálatát, hogy abban mindenki megtalálhassa az anyagi helyzetének, megtakarítási terveinek és kockázatvállalási kedvének legmegfelelőbbet.
A K&H lekötött betétek rugalmas és az ügyfelek igényeire szabott megtakarítási lehetőséget kínálnak. Azok, akik pénzüket - legalább 500 ezer, legfeljebb 200 millió forintot - most az akciós K&H lekötött betétben helyezik el, évi 10,5 százalékos kamathoz juthatnak. A fix futamidő mellett tehát fix magas kamat jellemzi ezt az egyszerű és biztonságos befektetési formát - hangsúlyozta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese, a Lakossági banki üzletág vezetője.
Akik nem kívánják a K&H Banknál lévő megtakarításaikat új betéttel növelni, szintén elérhetik az évi 10,5 százalékos kamatot. Hiszen most lehetőség van a meglévő megtakarítások egyik felét K&H garantált szerkezetű befektetési alapban vagy megtakarítási életbiztosításban, a másikat pedig az évi 10,5 százalékos akciós lekötött betétben elhelyezni.
A Bank új betétként elhelyezettnek azon, kizárólag bankon kívüli forrásból származó betétösszeget tekinti, amely összeggel a lekötés napján meghaladja az ügyfél Banknál vezetett betét-, és bankszámláin elhelyezett megtakarítások és az értékpapírszámláin elhelyezett K&H befektetési alapok és a K&H kötvényprogram keretében megvásárolt befektetések összesen egyenlegét, a lekötés napját megelőző naptári hónap utolsó banki munkanapján ily módon számított záróegyenlegéhez képest. Az akció visszavonásig érvényes.
A K&H Csoport folyamatosan kínál hagyományos és modern megtakarítási lehetőségeket. A K&H lakossági betétekben és befektetési alapokban kezelt állomány összesített értéke alapján a piac második legnagyobb szereplője ügyfelei igényei alapján fejleszti termékeit, és úgy alakítja kínálatát, hogy abban mindenki megtalálhassa az anyagi helyzetének, megtakarítási terveinek és kockázatvállalási kedvének legmegfelelőbbet, s valóban okos pénzügyi döntést hozhasson.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A K&H lekötött betétek fix kamatozásúak és futamidejük előre meghatározott: így előre tudhatjuk, mikor, mennyi pénzhez jutunk majd. Folyamatos lekötés esetén a betét automatikusan átfordul az egyhónapos futamidejű K&H lekötött betétbe a fordulónapon érvényes kamattal, így nem kell a lejáratkor az újralekötésről gondoskodnunk. A lejárat napján a kamat összege is lekötésre kerülhet, így kamatos kamat érhető el.
Bankon belüli számla esetén díjmentesen áthelyezhetjük megtakarításunkat más típusú betétbe.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







