13 °C Budapest

A magyar fiatalok mindössze 20%-a érti a pénzügyi információkat

Pénzcentrum
2006. december 1. 13:56

Nem érdeklődnek a fiatalok A Magyar Nemzeti Bank megbízásából átfogó közvélemény kutatás készült a fiatalok pénzügyi jártasságáról. A felmérés az általános pénzügyi ismeretek mellett olyan kiemelt témákkal foglalkozik, mint a hitelezés, a nyugdíj-előtakarékosság, a pénzforgalmi szolgáltatások, és a bankkártya használat. Az anyag legfőbb megállapítása, hogy a fiatalok bár fontosnak és a mindennapi életben hasznosnak tartják a pénzügyi ismereteket, nem igazán érdeklődnek iránta. Az idegenkedés hátterében a pénzügyi nyelvezet és az alapvető pénzügyi fogalmak hiányos ismerete áll.

A Magyar Nemzeti Bank vállalt célja, hogy törvényben rögzített alapfeladatai részeként a lakosság - ezen belül is a diákok - pénzügyi tájékozottságát növelje. A jegybank az érintett hatóságokkal és civil szervezetekkel már korábban felvette a kapcsolatot, s többször is fórumot nyújtott a közös platform és közös álláspontok kialakítására. 2006 szeptemberében pedig reprezentatív felmérést készíttetett a 14-17 éves középiskolás, valamint a 18-30 éves fiatal felnőtt korosztály körében . A kutatás az általános pénzügyi ismeretekre, valamint a pénzügyi stabilitás szempontjából kiemelt témákra fókuszálva mérte fel a jártasságot.

A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a fiatalok jelentős hányada, bár fontosnak és a mindennapi életben elengedhetetlennek tartja a pénzügyi ismereteket, nem igazán érdeklődik iránta. A 14-17 évesek mindössze 10%-a, a 18-30 évesek 20%-a érdeklődik a pénzügyi világ hírei, valamint a pénzügyi szolgáltatások iránt.
Az érdektelenség hátterében az alábbi tényezők állnak:
· A pénzügyi fogalmak, a sajátos pénzügyi nyelvezet nem kellő ismerete, és ebből adódóan a pénzügyi termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó információkkal kapcsolatos értelmezési problémák.
· A hiteles, független és megbízható információforrások ismeretének hiánya, illetve az ismert információforrásokkal (pl. reklámok) szembeni fenntartások.
· Idegenkedés a pénzügyektől, mivel nem érzik magukat kellően tájékozottnak.
· A megfelelő családi minta hiánya.

Mindkét korosztályra jellemző, hogy pénzügyi tájékozottságukat és információikat a televízió, az újságok és a magazinok ismertetőiből szerzi. Ugyanakkor - különösen a 14-17 évesek körében - általános az a vélekedés, hogy nem tartják elegendőnek a pénzügyi termékekről és szolgáltatásokról rendelkezésükre álló információt, bizalmatlanok és elutasítóak a reklámokkal, hirdetésekkel szemben.


Szintén a pénzügyekkel kapcsolatos passzív attitűdöt és idegenkedést jellemzi, hogy a megkérdezettek körében a fiatalabbaknak kevesebb, mint a fele tájékozódik előre az egyes pénzügyi termékek, szolgáltatások kiválasztásakor. A 18-30 évesek már közel kétharmad arányban válaszolták azt, hogy valamilyen szinten tájékozódnak, de az "alaposan tájékozódók" aránya továbbra sem éri el az összes megkérdezett 30%-át.

A szeptemberi kutatás elsődleges célja egy olyan állapotfelmérés volt, amelynek eredményeire konkrét akciók épülhetnek a jövőben. A megállapítások alapján a Magyar Nemzeti Bank szükségesnek tartja, hogy a fiatalok megbízható tájékoztatást kapjanak a pénzügyi kérdésekben, s az élethelyzetükben szükséges pénzügyi alapfogalmakat kellő időben megismerhessék. Ezért a jegybank a közeljövőben egy olyan tájékoztató kiadványt készít, amelyben a 18 évesek számára legfontosabb pénzügyi kérdésekről nyújt információkat (pl.: általános kérdések, bankszámla, bankkártya, hitelek, nyugdíjpénztárak). Az MNB, más szervezetekkel együttműködve, 2007 májusában minden végzős középiskolás számára eljuttatja majd tájékoztató füzetét, s emellett aktívan dolgozik egy átfogóbb, oktatási segédanyagként használható könyv elkészítésén is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kutatás tapasztalatai

A Magyar Nemzeti Bank célja, hogy saját, és másokkal közösen végzett akciói eredményeként elérje, hogy a felnövekvő fiatalok a jelenlegi 18-30 éves korosztálynál jártasabbak legyenek a pénzügyi szolgáltatások terén, és az önálló pénzügyi gazdálkodásukhoz szükséges gyakorlati döntéseiket a jelenleginél tágabb háttérismeretek birtokában, tudatosan és biztonságosan hozzák meg.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 25. 21:42
A Fidesz-közeli TV2 Csoport után a Balásy Gyula kormányközeli milliárdos nevével fémjelzett Lounge G...
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
Bankmonitor  |  2026. április 24. 14:33
Mivel Magyarországon a nők átlagosan alacsonyabb nyugdíjból élnek, mint a férfiak, ráadásul a KSH ad...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?