21 °C Budapest

Egy újabb lehetőség a piacon

Pénzcentrum
2006. május 3. 15:00

A mai nappal A Volksbank is belépett azon pénzintézetek népes táborába amelyek különböző megtakarítási programokat kínálnak ügyfeleiknek. Azonban ez a tény még önmagában kevés lenne ahhoz, hogy tömegek lepjék el a bank fiókjait. Kellett tehát valami pluszt nyújtani, lássuk sikerült-e...

A bank, már meglévő stratégiájához hűen, Életút megtakarítási programjával a középrétegeket célozzák meg. A program újdonsága, hogy egyéni életpályák helyett a családi életciklusokhoz kapcsolódó finanszírozási és megtakarítási igényekhez igazodik.

Balázs László, a Volksbank Zrt. elnök-vezérigazgatójának, elmondása szerint az Ügyfél és a Bank pénzügyi kapcsolatában fontos, hogy ne csak egy-egy termék értékesítéséről legyen szó, hanem komplett pénzügyi megoldásokat tudjanak kínálni és megfelelő szakembergárda segítségével, pénzügyi tervek készítésében is az ügyfelek rendelkezésére álljanak. Az alapvető cél az az, hogy az élet során fellépő események pénzügyi háttere, a gyakran igen nagy megterhelést jelentő életút szakasz változásokra való felkészülés, valamint a bevételek és kiadások összehangolása is zökkenőmentesen alakuljon.

Ezek elvek mentén jött létre az életút program, amelynek megalkotása során bevonták a szegedi egyetem kutatóit is, akik a családi életpályák változását és alakulását vizsgálják. Ebben a komplex rendszerben a lakossági ügyfelek és családtagjaik, életútjuk során, mindig az egyes életszakaszokhoz igazodó csomagokat vehetik igénybe. A program banki és biztosítási termékeket egyaránt tartalmaz. A program első szakasza tegnap indult , ennek során bevezetésre kerülnek az egyes szakaszokhoz kapcsolódó, kedvezményeket is tartalmazó ajánlati csomagok és ezzel párhuzamosan egy nyereményjáték is a kezdetét veszi.

A programba egy írásban tett nyilatkozattal léphetnek be az ügyfelek. A belépés alapvető feltétele, hogy az ajánlati csomagból legalább négy terméket kell igénybe venni (több termék esetén további kedvezmények várhatók), és lehetőség van arra is, hogy a családtagok a szabadon választható termékek bizonyos köreiből támogassák egymást.

Múlt és jövő

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tavaly elért 222,26 milliárd forintos mérlegfőösszegét 30 százalékkal szeretné növelni a magyarországi Volksbank Zrt. Balázs László elnök vezérigazgató szerint a pénzintézet adózás előtti eredménye hasonló mértékben növekedhet az idén, ami 1,6 milliárd forintos profitot jelenthet. A fiókhálózatot is 7 taggal kibővítik az idén és így elérik a tervezett 50 egységből álló értékesítési hálózatot. A bővítések hátterében jelentős tőkeemelés áll.

A pénzintézet mai tájékoztatóján ünnepélyesen átadták az első, 25 millió forintos hitelkeretű Széchenyi kártyát.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem