Egyre kevesebbet érnek a magyar bérek: ezen már nem segít semmilyen emelés?

Pénzcentrum2022. október 24. 13:05

Ma jelentek meg a KSH augusztusi adatai az átlagbérekről. A statisztika szerint 2022 augusztusában a bruttó átlagbér 497 200 forint volt, ami augusztus óta folyamatosan csökkenést mutat. Érdemes viszont azt is megvizsgálni, hogyan alakult a fizetések vásárlóereje a rekormadagas infláció mellett: a friss adatok szerint a reálbérek a tavalyi év azonos időszakához képest csak 0,9%-kal nőttek, vagyis nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy a brutális inflációs miatt csökkenjen itthon a fizetések reálértéke. Megnéztük, hogyan alakult itthon a drágulás, és hogyan alakulhatnak a magyar keresetek a következő hónapokban.

2022 sok tekintetben nagyon jól indult a magyar lakosságnak: volt 13. havi nyugdíj, bruttó 200 ezer forint lett a minimálbér, emelkedett a garantált bérminimum, a gyerekes családok pedig visszakapták a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat. Ráadásul több területen voltak jelentős béremelések év elején, amit jól tükrözött az átlagbérek növekedése is. Ugyanakkor már év elején aggasztó tempóban kezdett nőni az infláció, aminek csökkentésére a kormány az üzemanyag mellé bizonyos termékek árát szintén központilag szabta meg. A drágulás viszont azóta sem lassult, sőt: idén szeptemberben az infláció 20,1% volt, vagyis tavaly szeptemberhez képest általában ötödével került többe minden, az alapélelmiszerek inflációja pedig ennél jóval magasabb volt. Ilyen mértékű drágulás mellett pedig nagyon sokatr veszítenek a fizetésük értékéből.

Az infláció elvisz mindent

Loading...

A 20% feletti infláció valóban lélektani határt jelent, ami egyrészt az Európai Unión belül is kiugróan magas adat, másrészt egyelőre nem látni, hogy mikor lassulhat a drágulás tempója. Sok tényező vezetett el idáig – az Ukrajnában zajló háború, az energiakrízis, és az alapanyagok brutális drágulás, hogy csak párat említsünk –, és szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ilyen mértékű drágulásnál csökkenni fog a fizetések a vásárlóereje. A szeptemberi adatban egyébként már szerepel a rezsicsökkentés korlátozásának a drágító hatása is, ez pedig a téli hónapokban még tovább emelkedhet, tovább tolva az amúgy is magas inflációt.

Innen csak lefelé megyünk

Az infláció mértéke most már elérte azt a szintet, hogy az bruttó reálbér értéke is nagyon közel van hozzá, hogy kevesebbet érjen az egy évvel korábbihoz képest. A KSH ma megjelent adataiból az derül ki, hogy a brutális drágulás valóban beütött a béreknél: míg az év elején komolyan nőtt a hazai fizetések vásárlóereje, addig augusztusra az infláció miatt csak 0,9%-kal volt magasabb a reálbérek értéke 2021 azonos időszakához képest.

Loading...

Az adatokból kiolvashatjuk, hogy a bruttó bérek növekedése nem lassult, augusztusban 16,6%-kal nőtt, ami arra utal, hogy a sok helyen a magas infláció miatt kénytelenek emelni a munkaadók a fizetéseken. Ez viszont csak tovább hajtja a drágulást ütemét, így pedig nagyon nehéz megmondani, mikor lassulhat le az évtizedes rekordokat döntöget az infláció.

Ugyan a bruttó átlagbér a várakozásokon felül teljesített, a reálbérek növekedése viszont csak 0,9% százalék volt, ami 2018 február óta most süllyedt 1%-os érték alá. Az jól látszik a statisztikákból, hogy a reálbérek növekedése februárban tetőzött, ami többek között a minimálbér-emelésnek és az év eleji bérkorrekcióknak volt köszönhető. Február után viszont fokozatos csökkenésnek indult az bruttó átlagbér és reálbér is, az utóbbi augusztusban pedig már 1% alá süllyedt, ami azt jelenti, hogy a hazai fizetések vásárlóértéke szinte ugyanannyi, mint tavaly augusztusban.

A nagy hazai munkáltatók közül többen is igyekeznek kompenzálni a munkavállalóikra nehezedő inflációs nyomást, azonban sok helyen csak egyszeri támogatást adnak a drágulást kompenzálására, ami nem épül be az alapbérbe, így nem is akadályozza meg a fizetések reálérték-csökkenését.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A neheze csak most jön

Ugyan valószínűleg már szeptemberben alacsonyabb lettek itthon a reálbérek, a cégek közül sokan most fognak szembesülni a megnövekedett rezsiköltségekkel, ráadásul a lakossági fűtésszezon beindulása tovább növelheti a kiadásokat, ezzel csökkentve a bérek vásárlóerejét. Azt is fontos figyelembe venni, hogy habár széles körben emelkedtek itthon idén a bérek, ettől függetlenül sokan nem kaptak idén emelést, vagy pedig 20% alatti arányban nőtt a fizetésük, így ezeknek a munkavállalóknak már bőven szeptember előtt csökkent a fizetésük értéke.

Közel vagyunk viszont már a jövő éves béremelésekhez, ezeknek viszont el kéne érni legalább az idei infláció éves szintjét, ami akár 18-19% körül is alakulhat.

A cégek nagy része viszont szorult helyzetben vannak többek között az energiaköltségek megugrása és a gyenge forintárfolyam miatt, így nem valószínű, hogy közel 20%-os béremeléseket tudnának kigazdálkodni. Emiatt pedig biztosra behető, hogy a reálbérek csökkenésére számíthatunk, ráadásul ez a tendencia a jövő évben is kitarthat. Emiatt rengeteg magyar munkavállaló foghatja a fejét, hiszem akármilyen magas bérkorrekciót kaptak év elején, azt már elvitte az idei drágulás.

Másrészt viszont a reálbérek csökkenése elkerülhetetlen, ha hosszú távon az infláció csökkenését akarjuk elérni. A kérdés most talán nem az, hogy lesz-e béremelés jövő év elején, hanem hogy a megnövekedett fizetések mennyit veszítenek a reálértékükből az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

 

Címkék:
hrcentrum, hr, minimálbér, béremelés, drágulás, infláció, bérek, fizetések, reálbérek, átlagbér, inflációs adat, árdrágulás, infláció mértéke,