Pénzcentrum • 2010. július 8. 12:02
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nyugdíjbiztosítási alap bevételeit és kiadásait tartalmazó, az év első öt hónapjára vonatkozó konszolidált mérlegét. Jó hírnek tűnhet a költségvetési bevételek és kiadások 11,87 milliárd forintos pozitív egyenlege, ami ugyanakkor csak a mérlegfőösszeg 0,40%-ának felel meg.
Költségvetési bevételek
A bevételi oldalon szereplő tételek teljesítésének többsége az időarányosan megfelelőnek mondható sávban mozog. A késedelmi pótlékok és bírságok (34,43%-kal), valamint a vagyongazdálkodásból származó bevételek (23,61%-kal) alulteljesítettek, ugyanakkor az előirányzott működési célú bevételek 70,50%-a már az első öt hónapban beérkezett.
A munkáltatók és a biztosítottak által fizetett járulékok teszik ki az összes bevétel 74,35%-át, a fennmaradó rész zömét (20,33%-át) a központi költségvetési hozzájárulások adják, amit az egyéb járulékok és az egyéb bevételek egészítenek ki.
Vezetőváltás a nyugdíjbiztosító élén: Barát helyett Mészáros!
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Költségvetési kiadások
A költségvetési kiadások tekintetében 40 bázisponttal alacsonyabb (41,34%-os) az előirányzatok teljesítése, ez okozza a bevételek és a kiadások 11,87 milliárd forintos pozitív egyenlegét. Az egyösszegű méltányossági kifizetésekre az időarányos összegtől már most 50 millió forinttal több folyt ki a kasszából, a vagyongazdálkodás előirányzott kiadásainak azonban csak a 11,74%-át költötték el.