Pénzcentrum • 2012. január 26. 20:02
Végső elkeseredésében prostituáltnak állt egy magyar asszony, hogy ne lakoltassák ki három gyermekével pomázi családi házukból. Az asszonyt élettársa vette rá, hogy vegyenek fel ötmillió forint hitelt a nő házára, majd a pénzzel együtt eltűnt - írja a Bors.
A háromgyermekes anya a harmadik gyermekével volt terhes, amikor az apa elhagyta őket. Új párja pedig mindenéből kiforgatta. Az asszony szerint a férfi éveken át megvezette. Reggel elindult munkásruhában, úgy tett, mintha dolgozni menne, reggelit is csomagoltatott magának, és pontosan este hatra hazaért. Hajnalka két és fél év után tudta meg, hogy párjának nem is volt munkahelye. Utólag derült ki, hogy minden reggel az anyjához ment, ott átöltözött, és egész nap játékgépezett. Ehhez uzsorásoktól vett fel kölcsönt.
Miután kiderült, hogy a férfi gyanús embereknek tartozik, az asszony kiadta az útját. Volt élettársa ekkor levágta a saját ujját, és azt hazudta, hogy a tartozása miatt tették ezt vele. Majd később azt állította, hogy hasba is szúrták, és fenyegető leveleket mutogatott, amelyekben az szerepelt, hogy utána a gyerekek következnek.
Ekkor az asszony belement abba, hogy a saját házára devizahitelt vegyen fel, amiből a férfi rendezi a tartozásait. Volt élettársa írásban vállalta, hogy a hitelt teljes egészében ő fogja törleszteni, de az asszony szerint eddig egyetlen fillért sem fizetett. Az egyedülálló nő egy idő után nem bírt a svájcifrank-hitel egyre növekvő részleteivel. Végül a bank már végrehajtót küldött. Hiába született ítélet a Szentendrei Bíróságon, hogy a férfi köteles kifizetni a pénzt, nincs miből levonni tőle, nem dolgozik, így a nőt és a gyermekeit fenyegeti a veszély, hogy elviszik a házát a fejük fölül. Jelenleg még kilakoltatási tilalom van, de márciustól már valószínűleg menniük kell.
Az asszony végső elkeseredésében kiment Svájcba prostituáltnak, hogy több pénzt keressen, de csak két hétig bírta. A Bors megkereste a nő volt élettársát, aki nem kívánt nyilatkozni. A családja azt állítja: tudtak róla, hogy a férfinak vannak tartozásai, de úgy gondolják, hogy az ötmillió forintból legfeljebb kétmillióra volt szüksége, a többi szerintük az asszony házára ment el. A férfinak azóta sincs állása, a rokonoknak fogalmuk sincs, miből fog valaha is fizetni.
Csak a Nemzeti Eszközkezelő segítségében bízhat a család
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Bors által megkérdezett ingatlanjogász szerint az asszony hiába fogad ügyvédet és pereli be adóstársát, azután sem lesz miből behajtani a pénzt. Az egyetlen megoldást az jelentheti számára, ha a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez fordul.
A parlament tavaly decemberben szavazta meg, hogy az eszközkezelő megvásárolhatja a bajba került, minimum kétgyermekes devizahiteles családok házát. Az adásvételt követően az adós elveszíti tulajdonjogát, de bérlőként az ingatlanban maradhat, és legfeljebb két éven belül visszavásárolhatja azt, ha anyagi helyzete rendeződik.