Félmillió frankhiteles a startpisztoly dörrenésére vár

Pénzcentrum2011. január 21. 05:20

A svájci frank árfolyamának elszabadulása óta körülbelül félmillió magyarországi jelzálogadós érezheti úgy, hogy hitelcsapdába került. Az elmúlt két évben késedelem nélkül törlesztő ügyfelek forintban kifejezett fennálló tartozása alig, vagy egyáltalán nem kopott, sőt sokaknak még emelkedett is. Ezek az adósok gyakorlatilag olyan fantomhiteleket törlesztenek, amelyektől szívük szerint mielőbb megszabadulnának. Nagy kérdés, hogy milyen lehetőségeik állnak a frankhitel kiváltását komolyan fontolgató adósok előtt.A korábban már ismertetett, PSZÁF által kiadott vezetői körlevél a bankok támogató hozzáállását kéri a svájci frank alapú jelzáloghitelek euró alapúra történő átváltásának lebonyolításában. A kérdés igen fontos döntés elé állítja az ötszázezer frankhiteles ügyfelet. A szakma egyetért abban, hogy a hitelkiváltás összbanki "erőltetése" kissé elkésett, a korábbi árfolyamcsúcsok utáni mérséklődés idején talán szerencsésebb lett volna.A frank alapú adósságunk átváltását kezdeményezhetjük a hitelt folyósító pénzintézetnél, valamint másik finanszírozónál is. A házon belüli szerződésmódosítás kevesebb ügyintézéssel járhat, viszont a bankok igencsak borsos árat számítanak fel érte. Még ha elfogadják a korábbi értékbecslést és néhány az ügymenethez kapcsolódó díjat el is engednek, a devizanemváltás így is drága mulatság.  Különösen azoknak kell mélyen a zsebükbe nyúlni, akik dupla konverzióval kénytelenek szembesülni, vagyis előbb forintra váltják a frankhitelüket, majd az így kapott összeget konvertálják euróra.A svájci frank árfolyamának alakulása az elmúlt három évben (Forrás: portfoliofinancial.hu)A más finanszírozónál kezdeményezett hitelkiváltás mellett szólhat, hogy a magatartási kódex bevezetése előtt a bankok egyoldalúan emelhettek kamatot, amit a legtöbb esetben meg is tettek. Az ügyfél emiatt könnyebben találhat az aktuális hiteldíjától kedvezőbb finanszírozási konstrukciót. A hitelkiváltás előtti akadályok egyike a korábbinál szigorúbb hitel/fedezet arány követelménye, amely miatt jó néhány frankadós csak előtörlesztés, vagy pótfedezet bevonása mellett gondolkodhat a hitelkiváltásban. A döntés időzítésével kapcsolatban el kell mondani, hogy vannak olyan előrejelzések, melyek szerint 180-as frankárfolyam mellett beindulna a tömeges átváltás, ugyanakkor az optimista árfolyam-várakozások is 200 körüli frankról beszélnek. Elképzelhető, hogy a döntéssel érdemes legalább a hitelezők új konstrukcióinak megjelenéséig várni, de az sem kizárt, hogy átmeneti korrekció után tovább gyengülünk a frankkal szemben.

 

Címkék: