Álláspontjuk szerint a jelenlegi értékesítési gyakorlat több ponton sérti a közérdek érvényesülését.
Súlyos jogsértés történt egy hazai természetvédelmi területen: ismeretlenek permetezéssel és irtással pusztították el a védett nádas jelentős részét egy olyan úszólápon, amely nemcsak országos jelentőségű védett terület, hanem a Natura 2000 hálózat része is. A szigetszentmiklósi eset súlyosan veszélyeztetheti az élővilágot és a környezeti egyensúlyt.
Ismeretlen vegyszerrel permeteztek le és vágtak ki egy jelentős kiterjedésű nádasfoltot egy védett vízparti területen – erről számolt be a Pest Vármegyei Főügyészség július 30-án kiadott közleménye. A jogsértés a szigetszentmiklósi úszólápon, nagyrészt országos jelentőségű védett természeti területen, illetve Natura 2000 besorolású övezetben történt.
A természetkárosítás során a nádas növényzetet mintegy 150–200 négyzetméteren egy csónakból ismeretlen hatóanyagú szerrel permetezték le, majd az elszáradt növényeket kivágták. Az ügyészség szerint a felhasznált vegyszer a vízbe is bekerülhetett, ami további ökológiai kockázatokat vet fel.
A nádas nem csak nád: élőhely, vízszűrő és partvédelem
A közlemény hangsúlyozza: a vízparti nádasok nélkülözhetetlen szereplői a hazai ökoszisztémáknak. Nemcsak életteret biztosítanak számos védett növény- és állatfaj számára – köztük madarak, hüllők, kétéltűek és ízeltlábúak –, hanem természetes szűrőként is működnek, javítva a vízminőséget és védelmet nyújtva a partok eróziójával szemben.
A védett területeken végzett bármilyen beavatkozásra szigorú természetvédelmi szabályok vonatkoznak, különösen az élőhelyek rongálása, irtása vagy állapotuk megváltoztatása esetén. Ilyen jellegű tevékenység hatósági engedély nélkül tilos, és természetvédelmi szabálysértésnek vagy bűncselekménynek is minősülhet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hatósági eljárás indul – az ügyészség lépett
A Pest Vármegyei Főügyészség – közérdekvédelmi feladatkörében – haladéktalanul intézkedett az illetékes természetvédelmi és környezetvédelmi hatóságok felé. Az ügyben hatósági eljárás indulhat, amely a környezetkárosítás mértékétől és a használt szer veszélyességétől függően akár büntetőjogi következményeket is vonhat maga után.
Végezetül a főügyészség közleménye hangsúlyozza: „A természeti környezetünk közös érték, ezért védelme szigorú törvényi előírások alatt áll. (…) Tilos a védett természeti terület állapotát és jellegét a természetvédelmi célokkal ellentétesen megváltoztatni.”
Szívszorító fotókon a kihalt magyar vidék: ebben a szellemfaluban évente egyszer kondul meg a harang
Nincs bolt, nincs út, nincs forgalom – csak néhány omladozó ház, amit lassan visszavesz a természet, és egy templom, ahol a harang évente legfeljebb egyszer...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








