A háború nélkül az IMF globális gazdasági előrejelzésében 2026-ra 3,3 százalékos, 2027-re pedig 3,2 százalékos növekedéssel számolt.
Míg a legszegényebbek átlagos bruttó jövedelme 103 833 forint volt tavaly, addig a leggazdagabbaké elérte az 502 250 forintot. A magyar lakosság közel egyharmadának egy váratlan kiadás továbbra is komoly gondot okozhat.
Amíg a társadalom leggazdagabb ötödének tagjai fejenként havi nettó 358 ezer forintból él, addig a legszegényebb esetében ugyanez az összeg mindössze 77 ezer forintot jelent. Azaz a leggazdagabbak a legszegényebbek bérének alig kevesebb, mint az 5-szörösét keresik – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból - írja a Pénzcentrum.
A portál beszámolója szerint a legalsó jövedelmi ötödben az egy főre jutó éves átlagos bruttó jövedelem 1,246 millió forint volt tavaly, az országos átlag 40,4 százaléka. Ehhez képest a legfelső ötöd bruttó 6,027 millió forintot keresett, ami az országos átlag kétszeresét jelentette. Vagyis a KSH adatai szerint a két szélső ötöd egy főre jutó bruttó jövedelme közti különbség a 4,8 szeresére nőtt, ami 0,5-tel több az egy évvel korábbinál.
A statisztikai hivatal kimutatása szerint a legalsó és a legfelső jövedelmi ötödben számottevően eltér a jövedelemszerkezet: a legszegényebb háztartások körében a munkajövedelem részaránya 69,8, a társadalmi jövedelmeké pedig 28,2 százalékot tett ki, miközben a leggazdagabb háztartások esetében 79,7 százalékot képviselt a munkajövedelem, és 16,9 százalékot a társadalmi jövedelem.
A legszegényebbek a nagyon szűkös megélhetésükhöz minimum 76 ezer forintot tartanak szükségesnek, az átlagoshoz 136 ezret, míg szerintük a nagyon jó életszínvonal eléréséhez 251 ezer forintra lenne szükségük. A valóságban ugyanakkor a tényleges nettó jövedelmük 77 ezer forintot jelent.
Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó
Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a...
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








