Pénteken, a Lenti Művelődési Házban zajló nyitórendezvénnyel indul a program, amely a világszerte ismert kék zóna szemléletből merít inspirációt.
A kormány a közelmúltban kiadott rendeletében, az energiakrízis kapcsán átmenetileg módosította a fakitermelés szabályait. Ezzel összefüggésben a Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt-hez is sok megkeresés érkezett. A Mecsekerdő Zrt. leszögezi, hogy fenntartható módon gazdálkodik a rá bízott erdőkben – így erdőink természeti állapota sem sérül, és a lakosság is hozzájuthat a tűzifához.
Az erdészek munkájának eredménye, tehát a Mecsekerdő fő terméke maga az erdő. Az erdő sokféle szolgáltatást nyújt az ember számára, ezek egyike a fa, mint megújuló nyersanyag. A fenntartható erdőgazdálkodás lényege pontosan az, hogy kevesebb fát termelünk ki az erdőből, mint amennyit az megterem, így az élőfakészletünk folyamatosan gyarapodik. A kormányrendelet arra vonatkozó lehetőségeket tartalmaz, hogy a tartalékokhoz adott esetben hatékonyabban tudjunk hozzájutni, de a Mecsekerdő fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatán nem módosít, így az erdőket sem fenyegeti
- mutatott rá Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója.
A Mecsekerdő Zrt. 55 ezer hektárnyi erdőterületet kezel, változatos erdőtársulásainak 89%-át őshonos fafajokból álló, elegyes lomberdők alkotják. A Dráva-síkon magas értéket képviselő tölgyerdőket, a Mecsek mély termőrétegű talajain tölgyes-bükkös, a Zselic termőhelyein ezüsthársas bükk állományokat és tölgyeseket kezel. Az általa kezelt terület természeti értékekben rendkívül gazdag, erdeinknek 75%-a áll különböző szintű természetvédelmi oltalom alatt, területén két erdőrezervátum is található. A Mecsekerdő szakmai tevékenységének egyik legfontosabb küldetése a fenntartható erdőgazdálkodási módszerek alkalmazásával gyakorolt aktív természetvédelem.
A Mecsekerdő fontosnak tartja leszögezni, hogy ősszel a 2022-es tervek szerint folytatja tevékenységét. Ahogy a terveknek megfelelő gazdálkodást, úgy a rendeletben megfogalmazott lehetőségek alkalmazását továbbra is független hatóság ellenőrzi, védett területeken a természetvédelmi hatóság is. Így az erdők természeti értékei nem sérülhetnek. Semmiben sem változnak az erdő- és a természetvédelmi törvény azon alapvető rendelkezései, hogy az erdők területe és természetességi állapota nem csökkenhet. Így a Mecsekerdő a fenntarthatósági elvek mentén, a természetvédelmi szabályozás maximális betartásával képes ellátni tűzifával a baranyai lakosságot.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A magyar erdőgazdálkodás száz év alatt 11 százalékról 22 százalékra növelte hazánk erdővel borított területeinek arányát. Ez a változó történelmi korszakokat átívelő eredmény nem valósulhatott volna meg a magyar erdészek erdők és természeti értékek iránti mély elkötelezettsége, felelősségvállalása és szakmai felkészültsége nélkül. Ezekre az értékekre és eredményekre a jelenlegi helyzetben is támaszkodhat a magyar társadalom és minden, az erdők és fák sorsáért aggódó ember: az erdőgazdálkodás fenntarthatóságát hosszú távon közös társadalmi érdekünk fenntartani, hiszen az erdő szolgáltatásaira nemcsak jövőre, hanem 50-100-200 év múlva is számítunk. És nem csak a faanyagra, hanem a klímavédelmi, vízvédelmi, természetvédelmi és egészségvédelmi szolgáltatásokra is.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







