Vajon milyen lehet a hód íze? Elővesszük a régi recepteket, és azt is kiderítjük, mivel lehetne ma helyettesíteni, ha nem akarjuk a barátainkat egy igazi...
A természetvédelmi őrök áldozatos munkájának szélesebb körű megismerésére jó alkalmat teremt az Akcióban a természet őrzői című nyolc részes filmsorozat - jelentette ki Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a filmsorozatot bemutató rendezvényen Budapesten.
A nemzeti parki igazgatóságok 1,6 milliárd forintból fejlesztik ebben az uniós költségvetési ciklusban a természetvédelmi őrszolgálat hatékonyságát, mondta el az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott eseményen Rácz András.
A környezetügyért felelős államtitkár tájékoztatása szerint összesen 250 természetvédelmi őr dolgozik az igazgatóságok szervezetében, akik kiemelt feladata 849 000 hektár védett természeti terület, 2 millió hektár Natura 2000 terület, valamint a védett növény és állatfajok, illetve 38 000 nyilvántartott régészeti lelőhely megóvása, olvasható az Agrárminisztérium közleményében.
Egy természetvédelmi őr átlagosan több mint 8000 hektáron végzi a tevékenységét, a munkatársak évente több mint ezer esetben látnak el közös szolgálatot a rendészeti szervekkel. A szolgálatellátások elemzése azt mutatja, hogy nagyszámú természetet veszélyeztető vagy károsító cselekmény hiúsul meg a természetvédelmi őrök jelenléte miatt. Rácz András szerint fontos, hogy a természetvédelmi őrök áldozatos munkáját a szélesebb nyilvánosság is megismerhesse, amire jó alkalmat teremt az Akcióban a természet őrzői című nyolc részes filmsorozat.
A Filmdzsungel Stúdió mindent megtett azért, hogy kameráikkal, és a film erejével bemutassák a természetvédelmi őrök áldozatos munkáját, melynek célja a veszélyeztetett élőhelyek és fajok megóvása, mondta a környezetügyért felelős államtitkár. A rendezvényen ismertették azt is, hogy az V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivált idén május 24-26. között rendezik meg Gödöllőn. A több napos esemény természet- és környezetvédelmi programmá nőtte ki magát, amelynek fókuszában az ember és a természet közti kapcsolat áll.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







