Megindult a nyomozás: brutális összeg úszott el a MÁV székházán, senki sem vállalja a felelősséget

Pénzcentrum • 2026. október 9. 08:44

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a XIII. kerületi Metropol irodaház bérlése ügyében, amely több százmillió forintos kárt okozhatott az államnak. A 2024-ben indult ügy lényege, hogy egy üresen álló, havonta tízmilliókért bérelt ingatlant a felelősségre vonás elkerülése érdekében a MÁV-ra hárítottak át. A politikai nyomásra meghozott döntés következtében a vasúttársaság legkritikusabb, speciális technológiát igénylő részlegeit egy arra teljesen alkalmatlan épületbe kényszerítették, amelynek több mint félmilliárd forintos átalakítása még most, 2026 őszén sem fejeződött be teljesen.

A történet 2024. augusztus 1-jén indult, amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) havi mintegy 50 millió forintért kibérelte a Tüzér utcai Metropol irodaház 8000 négyzetméteres épületrészét a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) számára. A tárca dolgozói azonban soha nem vették át a kulcsokat. Bár az ÉKM korábbi, költséges bérleményét az MNV felmondta, a minisztérium végül egy másik helyszínre költözött. A három évre lekötött Metropol irodaház így üresen állt, miközben az állam folyamatosan fizette utána a magas bérleti díjat - írja a Telex.

Annak érdekében, hogy a feleslegesen kifizetett százmilliókért senkinek ne kelljen vállalnia a felelősséget, 2024 októberében az MNV felajánlotta az épületet a MÁV-nak. A vasúttársaságnál hamar kiderült, hogy a költözhető egységek közül leginkább a legérzékenyebb, komplex technológiát alkalmazó forgalomirányítást tudnák ott elhelyezni. A belső szakmai jelentések azonban azonnal rávilágítottak arra, hogy a költözés óriási biztonsági kockázattal jár, mivel a hagyományos irodaház teljesen alkalmatlan ezen részlegek befogadására, így az átállás drága és elhúzódó átalakítást igényel. Szakértők szerint az ilyen kritikus infrastruktúrákat eleve kizárólag saját tulajdonú, kifejezetten e célra tervezett épületben szabadna elhelyezni.

A szakmai érveket a politika gyorsan figyelmen kívül hagyta. Lázár János akkori közlekedési miniszter a MÁV igazgatóságát és felügyelőbizottságát megkerülve, részvényesi határozattal utasította a vasúttársaságot a bérleti szerződés megkötésére. A tranzakciót 2024 decemberében Dányi Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes bonyolította le, míg a formális jóváhagyást a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség is megadta. A MÁV végül egy 10+5 éves futamidejű szerződést írt alá, és 2025 tavaszán vette birtokba az épületet.

Bár a bérleti és üzemeltetési díjat azóta is fizetik, az irodaház alkalmatlansága miatt a MÁV-nak több mint 500 millió forintot kellett rendkívüli átalakításokra fordítania. A legösszetettebb technológiát igénylő részlegek, köztük a Központi Forgalomirányítás, a mai napig nem tudtak beköltözni, mivel a szükséges informatikai és áramellátási infrastruktúra kiépítése jelentősen elhúzódott.

Az ügy 2026 tavaszán került nyilvánosságra, miután a MÁV névtelenséget kérő munkatársai információkat juttattak el a sajtónak. A kormányalakítást követően felálló új Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) a belső vizsgálatok eredményei alapján idén ősszel feljelentést tett. A tárca kiemelte az aránytalanul magas bérleti díjat, valamint az alkalmatlan állapotban átvett épület miatt keletkezett 511 millió forintos kárt. Ennek nyomán rendelte el 2026 októberének elején a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A feltételezett károkozásért a korábbi döntéshozók közül senki sem vállalja a felelősséget. Lázár János arra hivatkozik, hogy az ingatlant az MNV jelölte ki, a minisztérium pedig csupán a vonatkozó jogszabályokat hajtotta végre, amikor a MÁV-ot beléptette a már meglévő szerződésbe. Gulyás Gergely szerint az általa vezetett tárca csak formálisan hagyta jóvá a dokumentumokat, érdemi döntési jogkörrel nem rendelkeztek. Dányi Gábor korábbi vezérigazgató-helyettes állítja, hogy az ingatlan jogilag megfelelt az irodai funkcióknak, a költséges átalakítás pedig a MÁV egyedi igényeiből fakadt. Az ingatlant tulajdonló magánvállalat szintén visszautasítja a felelősséget, hangsúlyozva, hogy teljesen szabályos, piaci alapú megállapodást kötöttek az állammal.

Címlapkép: Lakatos Péter, MTI/MTVA 

Címkék:
közlekedés, MÁV, ingatlan, rendőrség, gazdaság, szerződés, nyomozás, minisztérium, lázár jános, bűnügy, gulyás gergely,