Pénzcentrum • 2025. december 9. 17:32
Rendkívüli érdeklődés miatt idő előtt lezárja lakossági részvényértékesítését az MBH Bank, miután a felkínált mennyiséget meghaladó igény érkezett a befektetőktől. A bank a már beérkezett igények minél teljesebb kiszolgálása érdekében három nappal a tervezett határidő előtt leállítja a lakossági jegyzést.
Az MBH Bank november 24-én indított nyilvános részvényértékesítése kiemelkedő érdeklődést váltott ki a befektetők körében. A bank közleménye szerint a lakossági befektetők részéről beérkezett igények már most meghaladják az eredetileg felkínált részvénymennyiséget, ezért a társaság úgy döntött, hogy december 9-én 12 órától lezárja a lakossági részvényigénylési folyamatot - írja a Portfolio.
A tranzakció során több mint 10 ezer kisbefektető mozdult meg, ami jelentős aktivitást jelez a hazai részvénypiacon. A bank közlése szerint a korábbi lezárás célja, hogy a már beérkezett igényeket minél nagyobb arányban tudják teljesíteni és elkerüljék a további túljegyzést.
A lakossági befektetőknek jelenleg nincs további teendőjük. A módosítás nem érinti az intézményi befektetőket, akik továbbra is az eredeti ütemezés szerint, december 10. és 12. között adhatják le részvényigényeiket. A részvények végső ára az intézményi könyvépítés során alakul ki, és legkésőbb december 16-án véglegesedik az ár és az allokáció. A részvényeket változatlanul december 18-án írják jóvá az ügyfelek értékpapírszámláján.
Az MBH Bank a tranzakció keretében 7 százaléknyi (körülbelül 22,6 millió darab) saját részvényt kínált eladásra. A befektetők maximum 3848 forintos részvényenkénti áron vásárolhattak, miközben a szeptember végi adatok alapján az egy részvényre jutó könyv szerinti érték 3742 forint volt. A lakossági befektetők 10 százalékos árkedvezményben részesültek az intézményi befektetőkhöz képest.
A részvényértékesítés vezető forgalmazója az MBH Befektetési Bank volt, de az MBH Bank fiókjaiban és mobilalkalmazásán keresztül, valamint a Gránit Banknál és az Equilornál is lehetett részvényt jegyezni.
Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója korábban a Portfolio-nak adott interjújában kiemelte: "A részvényértékesítés számunkra egy új kapcsolódási pontot teremt a magyar lakossággal, miközben szélesebb társadalmi beágyazottságot biztosít." A vezérigazgató szerint a bank stratégiájának része, hogy az MBH-papír likvid piaci részvénnyé váljon és felzárkózzon a hazai blue chipek csoportjához.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Brezina Szabolcs, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatója korábban elmondta, hogy minimum 6,45 millió, maximum 22,58 millió darab részvényt értékesítenek. A részvények végső ára az intézményi befektetők ajánlatai alapján dől majd el, a meghiúsulási érték az intézményi befektetők számára 2800 forint, a lakosságnál ennek 90 százaléka.
Krizsanovich Péter, az MBH Bank stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese szerint a bank szilárd, erős lábakon áll, és vonzó befektetési hozamot kínálhat. A bank 2030-ra 15 százalék feletti tőkearányos megtérülést, 8-10 százalékos állománynövekedést és 55 százalék alatti költség-bevétel rátát céloz meg, 50 százalék körüli osztalékkifizetési hányad mellett.
Címlapkép: Balogh Zoltán/MTI