A részvénypiac napi forgalma 27 milliárd forint volt, a vezető papírok vegyesen teljesítettek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 323,1 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 89 971,53 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 35,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte: a BUX relatív erőt mutatott a nyugat-európai tőkepiacokhoz képest, ahol az elmúlt időszak emelkedése után profitrealizáció bontakozott ki.
A piacok az amerikai kormány bejelentett, illetve tervezett vámintézkedéseinek hatásait elemzik - tette hozzá. A Mol 22 forinttal, 0,76 százalékkal 2886 forintra gyengült, 6,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,08 százalékkal 25 230 forintra mérséklődött, forgalmuk 18,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 28 forinttal, 1,59 százalékkal 1732 forintra gyengült, forgalma 2,8 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 660 forintra emelkedett, a részvények forgalma 6,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8716,68 ponton zárt pénteken, ez 3,86 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








