Gulyás Gergely bejelentette: februárban óriási pedagógus-béremelés jön Magyarországon

Pénzcentrum2024. január 18. 10:35

A mai napon, január 18-án 10:00-tól került megrendezésre az idei év első kormányinfója. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő megjelenésével, „Mit, miért tesz a kormány?” címmel. A tervek szerint a tanárok bére jövőre további 32,2%-al nő, míg 2026-ra megduplázódik. 

V4-ek tárgyalása

Gulyás Gergely kifejtette, hogy abban bízik a mostani cseh elnökség még az első félévben összehívja a visegrádi országok találkozóját. Vannak ugyan nézeteltérések a négy fél kormányai között, de az országoknak közös ügyeik is vannak, amelyekről beszélni kellene.

Milyen növekedés várható? 

A kormány szerint a növekedéssel kapcsolatban bizonytalanság van, de 3-4,1 százalék közötti növekedésre biztosan számítanak – jelentette ki Gulyás Gergely.

Erasmus-vita lezárása mikor várható?

Az Erasmus-program esetében a tárgyalások az Európai Bizottsággal nem léptek előrébb, és úgy fogalmazott Gulyás Gergely, hogy 

egyelőre még minden magyar egyetemista részt vehet a program, mert Brüsszel mindig kitolta a határidőket

– jelentette ki Gulyás Gergely. A miniszter reméli, hogy hamarosan lezárulhat az ügy, szerinte az EB-nek kellene elfogadnia a magyar lépéseket. 

Ukrán támogatások 

Gulyás Gergely a magyar kormány az EU által Ukrajnának folyósítandó támogatásokkal kapcsolatos álláspontját is ismertette: a kabinet nem ellenzi, hogy Kijevnek megfelelő forrásokat biztosítson az unió az ország működtetéséhez. A problémát összességében abban látják, hogy túl hosszú távra biztosítana az Európai Unió támogatásokat, miközben ezt a magyar fél szerint rendszeresen felül kellene vizsgálni.

Munkaegészségügyi vizsgálatok helyzete 

Későbbre ígért tájékoztatást a kancelláriaminiszter azzal kapcsolatban, hogy mikor tisztázzák, hogy mely munkaköröknél törlik el a kötelező egészségügyi vizsgálatokat. Gulyás Gergely jelezte, hogy ez a munkaügyekért felelős szakminiszter felelőssége – ez jelenleg Nagy Márton –, tőle várhatóak részletszabályokat. A többi tárcavezető is adhat jelzéseket a területéhez tartozó foglalkozások esetében.

Politikusok vagyonkezelése 

 „A kormányzat szerint szükséges egy ilyen eljárás, ha valaki Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez hasonlóan a piacról érkezik, akkor ne érhessen senkit megalapozatlan támadás” – jelentette ki Gulyás Gergely szerint. Egy kormányzati terv szerint a politikusok, főként a kormánytagok és képviselők esetében az érintetteknek bizalmi vagyonkezelésbe kell adniuk bizonyos vagyonelemeiket.

Energiaitalok betiltása

Még nem született döntés a kiskorúak energiaital fogyasztásáról, de a következő frakcióülésen mindenképp szóba fog kerülni a téma. 

Napelemes pályázatok

Megindult és felgyorsult az előlegek kifizetése a napelem-telepítési pályázatoknál – jelentette ki Gulyás Gergely.

A Fidesz főpolgármester jelöltjének kiválasztása

Gulyás Gergely elmondta, hogy a következő frakcióülésen fogják ezt megvitatni, és március végére biztosan meglesz a jelölt a pozícióra, amit akkor majd közölni is fognak. 

Reptérvásárlás lezárása

"Mindent nyilvánosságra fogunk hozni, amint lezárulnak a tárgyalások, addig viszont nem közlünk részleteket, mert ez befolyásolná a folyamatot” – válaszolta a  sajtó kérdésére Gulyás Gergely. Azt is elárulta a miniszter, hogy a tervek szerint február végéig lezárulnak a tárgyalások. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vételárat firtató kérdésre csak annyit közölt, hogy „a sajtóban megjelent már viszonylag pontos az összegről szóló találgatások között”.

Vendégmunkások beengedése

A magyar kormány nem tekinti politikai kudarcnak azt, hogy egy munkáltató magyar dolgozókat bocsátott el, és helyettük olcsóbb vendégmunkásokat alkalmaz- válaszolta a sajtó kérdésre Gulyás Gergely. A miniszter  szerint az a vállalat, amelyet ezzel vádoltak meg, nem így járt el, csak nem megfelelően kommunikált az ügyben. A miniszter kijelentette, hogy a vállalkozás tájékoztatása szerint a magyarokat és a vendégmunkásokat ugyanolyan arányban küldték el, mint ahogy ott dolgoznak, vagyis egységes leépítést hajtottak végre.

BKK bérletek ügye

Gulyás Gergely annyit közölt, hogy zajlanak a tárgyalások a Fővárosi Önkormányzat és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium között. Fejlemények még nincsenek. 

Nemzeti konzultáció

1 millió 518 ezren vettek részt a nemzeti konzultáción – tudatta Szentkirályi Alexandra szóvivő, és azt is hozzátette, hogy a legtöbben postán küldték el a véleményüket.

További béremelések 

Nyugdíj emelés, az idei évben 6%-os emelés, amit januártól megkapnak a nyugdíjasok. A rendvédelmi dolgozók közel 79 ezer forinttal kaptak magasabb bért, és ez további 88 ezer forinttal fog növekedni.

Az orvosok 2,2 millió forintos átlag bérben részesültek, ennek a  37%-ában határozzák meg a szakápolói béreket, így idén további 20%-al terveznek emelni a szakápolói béreken. 

Tanárbéremelések

"Nagyot tudunk előre lépni"- mondta Gulyás Gergely, de ahhoz, hogy valóban nagyobb mértékű béremelést meg tudjunk lépni szükség van az Európai Uniótól érkező pénzekre. 700 milliárd forintot terveznek az EU-s pénzekből a tanár bérekre költeni.

32,2%-os pedagógus béremelés lesz, a pedagógusok január 31-ig meg fogják kapni a béremelésről szóló papírokat. Így a a tanárok bére 672 414 forintra emelkedik, jövőre további 21%-os emelést terveznek, így a tervek szerint 2025-re 812 ezer forint lesz a pedagógusok átlag bére, ami 2026-re 880 ezer is lehet. 

Gulyás Gergely az EU-s helyzetértékeléssel kezdte a bejelentéseket, és örömmel fogadta, hogy az Európai Bizottság decemberi döntése után végre elindultak az uniós források egy része a magyar költségvetésbe. A miniszter hangsúlyozta, hogy véleményük szerint a magyar igazságügyi reform mindig is biztosította a magyar állampolgárok jogait. A további EU-s pénzek kapcsán elmondta, hogy vannak bizonyos támpontok, amelyben vörös vonalat húz a kormány, így folynak a tárgyalások az Európai Bizottsággal. 

Címlapkép forrása: MTI/MTVA

Címkék:
kormány, béremelés, pedagógus, gazdaság, energiaital, január, kormányinfo, reptér, gulyás, miniszter, gulyás gergely, szentkirályi alexandra, béremelések,