Hát már sosem lesz vége? Újabb fél évvel meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

Hát már sosem lesz vége? Újabb fél évvel meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

MTI
2023. november 6. 19:15

Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy az orosz-ukrán háború miatt tavaly májusban kihirdetett veszélyhelyzetet ismét meghosszabbítsa 180 nappal, ezúttal 2024. május 23-ig.

A képviselők 131 igen, 52 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett, kétharmados többséggel fogadták el a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény módosítását. A kormány még 2022 májusában hirdetett veszélyhelyzetet az ukrajnai háború miatt, és annak meghosszabbítására a parlament már többször is felhatalmazást adott, legutóbb idén májusban.

Az igazságügyi miniszter által beterjesztett mostani törvénymódosítást azzal indokolták, hogy az elmúlt időszakban sem változtak "az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa, valamint ezek magyarországi - különösen menekültügyi, gazdasági és energetikai - következményei".

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára az előterjesztés vitájában azt mondta: a törvénymódosítással biztosítható a hatékony és gyors kormányzati döntéshozatal ahhoz, hogy a háború okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni. Kitért arra is, hogy a kormány felhatalmazásának van időkorlátja, emellett a kabinetnek tájékoztatási kötelezettsége van a parlament felé.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 24. 19:12
A BBC World Service szóvivője a Media1 megkeresésére megerősítette, hogy magyar és román nyelvű pilo...
MNB Intézet  |  2026. február 24. 13:52
A jegybankok egyre intenzívebben használják a közösségi médiát kommunikációs célokra. A kulcskérdés...
Bankmonitor  |  2026. február 24. 13:30
A K&H Banknál 8-ról 10 évre, az MBH Banknál pedig 7-ről 8 évre emelkedett a szabad felhasználású...
Holdblog  |  2026. február 24. 07:55
Esik a legfontosabb energiahordozók ára, ami egyfajta európai rezsicsökkentésként segíti a kontinens...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 24. 18:07
Agrárszektor  |  2026. február 24. 19:28
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem