Továbbra is rekordalacsony a Duna vízállása Paksnál, ahol a nyáron megépített fenékküszöb több mint 60 centiméterrel emeli meg a vízszintet, biztosítva az atomerőmű működését.
Jól látható, hogy már a költségvetésért felelős miniszter is látja, hogy nincs minden rendben. Ezt az álláspontot támasztják alá a péntek délelőtt megjelent részletes államháztartási adatok, amelyek azt mutatják, hogy az áfabevételek oldalán már nem kicsi a baj, hanem óriási - számol be a Portfolio.
Pénteken délelőtt hozta nyilvánosságra a tárca az államháztartás augusztusi részletes adatait. Azt már eddig is tudtuk, hogy a nyolcadik hónapban korábban soha nem látott deficit keletkezett, most megismerhettük ennek az alapvető okait.
A most augusztusi elcsúszás úgy jött össze, hogy miközben a bevételek 10,6%-kal bővültek az előző év augusztusához képest, addig a kiadások 14,6%-kal emelkedtek.
Idén augusztusban ugyanis az államkasszába 314 milliárd forintnyi áfabevétel folyt be, ami 14,5%-kal alacsonyabb a tavaly augusztusban látott 368 milliárd forintos összegnél.
Ennek egyik oka, hogy olyan mértékű volt az infláció az elmúlt hónapokban, hogy az a keresetek növekedését megette, a lakossági költések jelentősen visszaestek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.






