A probléma az, hogy a növekedési tartalékaink kimerültek az előző pár évben. Ahhoz, hogy ebből kijussunk, ahhoz nem elégséges, és nem is szükséges az euro-csatlakozás.
A kedd este megjelent Magyar Közlönyben megjelent rendelet több beruházást visszavon. A hvg.hu azt írja, törölték a feladatok közül a Dél-Budai Centrum megközelíthetőségének fejlesztését, vasúti fejlesztések közül visszavonták Ferencváros C elágazás – Kőbánya felső – Rákos – Rákosliget, valamint Rákos – Gyömrő vasúti vonalszakasz fejlesztését, Budapest külső körvasúti megállóhelyek (Pestújhely, Újpalota, Rákosfalva, Rákosszentmihály), valamint Albertfalva megállóhely kiépítését, fejlesztését.
A friss határozat törölte a Galvani hídra vonatkozó „Új Duna-híd és kapcsolódó közlekedési infrastruktúra előkészítés Budapesten” című tételt, és a Gellért-hegyi közpark átfogó közterületi megújításának előkészítését. Szintén hatályon kívül helyezték a debreceni velodrom, a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye és a Recski Nemzeti Emlékpark fejlesztését célzó beruházás kiemeltté nyilvánítását. Továbbá visszavonták a Gödön megkezdett Adatközpont-beruházás állami érdekű hasznosításáról szóló határozatot is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







