Padlón a forint, egekben a benzinár: borulhat a kormány terve, hogy lesz itt 10% alatti infláció?

Reichenberger Dániel2023. augusztus 10. 13:00

Nagy bajban vannak a nyugdíjasok és az autótulajdonosok, ők jelen pillanatban egyáltalán nem érzik az infláció folyamatos csökkenését. Megkérdeztük az elemzőket, szerintük valóban meglehet-e a kormány által gyakran és szívesen hangoztatott 10% alatti infláció az év végére - egybehangzóan állítottak egyfélét.

Három százalékot csökkent az infláció júliusban, ami már egy fénycsóva lehet a hosszú és sötét alagút végén. A kormány eltökélt abban, hogy a korábban vágyott december helyett akár már ősszel egyszámjegyű legyen a havi áremelkedés üteme, és eddig úgy tűnik, hogy a csökkenés mértéke a kezükre is játszik. Eközben viszont olyan tényezők is beléphetnek a porondra, mellyel talán ne, számoltak, mikor kitűzték célnak a 10% alatti inflációt, és meglehet az esélye, hogy a cél távolabb van, mint azt a gazdaságpolitika irányítói szeretnék. Közben ráadásul sem élelmiszer-, sem benzinárstop nincs, és utóbbi termék most komolyat is rakétázott az elmúlt hetekben, az árcsökkenés minden reménye nélkül. MEgkérdeztük az elemzőket, szerintük így is meglesz-e az egyszámjegyű infláció az év végéig.

Folyamatosan csökken az emelkedés üteme

2023. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 17,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3%-kal nőttek, ezen belül viszont a ruházkodási cikkek 1,4, az élelmiszerek 0,9, a tartós fogyasztási cikkek pedig 0,5%-kal kevesebbe kerültek – erről lapunk is beszámolt a héten.

12 hónap alatt, 2022. júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 23,1%-kal emelkedett, ezen belül leginkább a tojásé (30,7%), a tejtermékeké (29,5%), a kávéé (28,8%), a kenyéré (26,7%), a péksüteményeké (25,4%), a vaj és vajkrémé (24,2%). A termékcsoporton belül a liszt (2,4%) és az étolaj (1,5%) ára nőtt a legkisebb mértékben. A háztartási energia 35,7%-kal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 47,2, a palackos gáz 41,6, az elektromos energia 26,0%-kal. A járműüzemanyagok ára 21,5%-kal emelkedett.

Loading...

A kormány optimista

A kommunikációban a kormány továbbra is eltökélt abban, hogy az év legvégére tíz százalék alá menjen a havi áremelkedés üteme. Gulyás Gergely két hete, a kormányinfón biztosított mindenkit, hogy az inflációs cél tartható, még korábban is meglehet, mint az eredetileg jelzett decemberi dátum.

Gyors inflációcsökkenéssel számolunk, októberben már egyszámjegyű lehet a pénzromlás mértéke. Ez azt is jelenti, hogy mostantól minden hónapban 2-3-4 százalékos csökkenés várható. Hozzátette, a legfontosabb a magyar lakosság védelme, ezt szolgálja a kormány által bevezetett kötelező akciózás, illetve azt is, hogy mostantól hideg élelmiszert is lehet vásárolni SZÉP-kártyával

- mondta a miniszter a kormányinfón.

Ennél pedig jüval harciasabban fogalmazott Orbán Viktor, aki szűk egy hónapja szabályos közelharcot hirdetett az infláció ellen - de azt is elmondta, hogy a háború végét ezzel nem szabad megvárni, hanem a magyar gazdaságpolitikának kell lépéseket tennie ennek érdekében.

Az infláció letörését nem a háború vége hozza el. Nekünk kell lebirkózni, fülön ragadni és megtaposni az inflációt

- mondta a miniszterelnök egy pénteki rádióinterjújában. Az infláció kapcsán szerinte jó pályán van az ország, de a megfogalmazása szerint  "nem a konkrét szám a fontos, hanem a csökkenési pálya". Azt azonban ő is kijelentette,

hogy nem az év végére, hanem akár hamarabb, 1-1,5 hónappal korábban is összejöhet az egyszámjegyű infláció.

A nyugdíjasok hatalmas bajban vannak

Az mindenesetre biztos, hogy például a nyugdíjasoknak minél sürgetőbb lenne, hogy az árak végre komoly csökkenésnek induljanak. Mint ismeretes, tavaly januárban 3 százalékos, majd júliusban 2,6, novemberben pedig 4,5 százalékos nyugdíjkorrekció történt, idén januárban rég látott mértékű újabb emelést eszközöltek. A mostani, 15 százalékos nyugdíjemelésnek köszönhetően egy átlagos nyugellátást kapó idős pedig a hivatalos adatok szerint havi 208 168 forintot kap kézhez.

Kérdéses persze, hogy ezek az emelések mennyire nyújtottak tartós segítséget a még mindig szárnyaló infláció közepette. Ahhoz, hogy ezt kiderítsük minden hónapban megvizsgáljuk a KSH által publikált havi élelmiszer-átlagárakat, valamint az átlagnyugdíjra vonatkozó statisztikákat. A két átlagot elosztva egymással egy indexszámot kapunk, mely megmutatja, hogy pontosan mennyit is ért a havi nyugdíj zsemlében, párizsiban, tejben, csirkehúsban és egyéb alapélelmiszerekben mérve. A júliusi adatok birtokában is így cselekedtünk, ezt a cikket itt olvashatod el újra:

Drágul a benzin is

De nem kizárólag a nyugdíjasok vannak komoly bajban, azok is érzik az inflációt, akiknek van autójuk: a benzin és a gázolaj ára is druva emelkedésen ment át az elmúlt hetekben. Itt pedig, mint korábban a Pénzcentrum is megmutatta, még csak remény seincs, hogy középtávon olcsósodás következzen be, mint a szakértők is elmondták: a gyengélkedő forint és a világpiaci helyzet miatt elképzelhető, hogy akár rövid időn belül hetessel kezdődjön a benzin ára a kutakon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A benzináremelkedés azért is jön nagyon rosszkor, mert egy autóval tervezett nyaralás költségeit is jelentősen megdobja. Kiszámoltuk, mennyivel kell most fizetnünk a benzinért és a gázolajért egy ugyanakkora útra, mint egy hónapja tettük, valamint megkérdeztük a szakértőket is, mikor számíthatunk végre árstabilizációra, esetleg tovább drágul-e majd a nafta - nem mondhatjuk, hogy biztató válaszokat kaptunk. A benzin áráról nagyobb elemzést is közöltünk egy hete, ezt itt olvashatod el újra:

Veszélyben az inflációs cél?

Mindezen tények ismeretében felmerül az a kérdés, hogy nem-e túlzott optimizmus azt várni, hogy a havi árdrágulás mértéke az év utolsó negyedére valóban egyszámjegyű legyen?

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint bár valóban vannak gyengeségei a gazdaságnak, egészen biztos abban, hogy az infláció az év vége felé valóban elérheti a kitűzött célt, és lemehet 10 százalék alá - és az is lehet, hogy ezt már tényleg elérjük októberben

Mi már év elején is 10% alatti decemberi inflációt vártunk, az elmúlt néhány hónap adatai és a mai számok pedig bebetonozták ezeket a várakozásokat. Ma már nem az a kérdés, hogy decemberre megy-e 10% alá, hanem, hogy ez októberben vagy novemberben következik be. Mi most októbererre árnyalatnyival 10% feletti inflációt látunk, ami simán lehet, hogy végül árnyalatnyival 10% alatt lesz majd ténylegesen

- fogalmazott a Pénzcentrum kérdésére az elemző.

Hornyák József, a Portfolio makrogazdasági elemzője is úgy véli, hogy bár több tényező is rontja jelenleg a gazdaság teljesítményét, nincs veszélyben a 10 alatti célkitűzés megvalósulása.

A forint gyengülése nem befolyásolja az egyszámjegyű infláció elérését. Jóllehet, a hazai deviza gyengülése kedvezőtlen hatással jár az infláció alakulása szempontjából, a mostani esés nem gyakorol olyan jelentős hatást, amely rövid távon érdemben felfelé tolná az infláció pályát. A következő időszakban arra lehet számítani, hogy az infláció hónapokon belül 15% alá csökken, késő őszre pedig elérjük a 10% alatti tartományt

- mondta lapunknak Hornyák József.

Hasonlóan látja a helyzetet Virovácz Péter, az ING vezető elemzője is: szerinte bár szintén vannak tényezők, amelyek most nem a magyar gazdaság malmára hajtják a vizet, őszre a jelenlegi tudás szerint bőven meglehet a cél.

A következő hónapokban folytatódhat ugyan az élelmiszerek áresése, de az üzemanyagok jelenlegi drágulása ezt túlkompenzálhatja, ahogyan a forint újbóli gyengülése is kedvezőtlenül hathat az árszínvonal változására. A szolgáltatások esetében pedig a bérek folytatódó emelkedése és a szezonalitás lehet a legfontosabb hajtóerő. Összességében azonban olyan lényeges kockázatot nem látok, amely felülírná az év végére vonatkozó egyszámjegyű-infláció várakozást. Sőt, szerencsés esetben (a forint erősödése és a nyersanyagok árának csökkenése révén) akár már októberben is meglehet a 10 százalék alatti mutató. Jelenleg azonban nagyobb biztonsággal állítható, hogy egy hónappal később, novemberre már érdemben ez alatt lesz az infláció

- fogalmazott kérdésünkre Virovácz Péter.

Címkék:
kormány, árak, drágulás, kalkulátor, infláció, gazdaság, cél, elemzők, inflációs adat, árdrágulás, infláció mértéke, élelmiszerek,