Jelentős üzemanyagár-emelkedést hozhat, ha tovább húzódik az iráni háború, és tartósan akadozna a Hormuzi-szoros forgalma.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 47 869,61 ponton zárt pénteken, 296,26 ponttal, 0,62 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 69,1 milliárd forint volt az előző heti 37,3 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: megjelent az extraprofitadók jövő évi módosításáról szóló rendelet, amely számos újdonságot tartalmaz. Ha a bankok növelik a hazai állampapír-állományukat jövő január és november között, az állománynövekmény 10 százalékával csökkenthető a befizetendő adó összege, maximum a fizetendő adó 50 százalékáig.
A Richtert érintő gyógyszergyártási különadó adókulcsát 50 százalékkal csökkentik, ugyanakkor a gyógyszeripari különadó mértéke, amelyet a támogatott készítmények utáni forgalom után kell fizetni, a 10 ezer forintnál magasabb termelői árú készítmények esetén 28 százalékról 40 százalékra emelkedik.
A Magyar Telekomot érintő távközlési pótadó és a Molt érintő kőolajtermék-előállító extraprofitadó változatlan formában marad fenn 2024-ben is. A Mol számára viszont pozitív, hogy a felére csökkentik a bányajáradék kulcsát. Összességében az OTP, a Richter és a Mol számára kedvezőek a változások, a Magyar Telekom esetében nincs változás - jelezték az elemzésben.
Az Equilor kitért arra is, hogy a lengyel Santander Biuro Maklerskie 11 300 forintról 11 800 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlásuk változatlanul semleges. A Mol célárfolyamát csökkentette az HSBC, a korábbi 4 ezer forintról 3700 forintra vágták vissza a 12 havi célárfolyamot, az ajánlás változatlanul vétel.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Magyar Telekom rontotta jövő évi EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) várakozásait, a jövőre is érvényben maradó távközlési pótadó hatására a korábbi "dinamikus növekedés" helyett csak "mérsékelt növekedést" vár a társaság menedzsmentje az EBITDA esetében - írta az Equilor.
- A héten a Richter 3,87 százalékkal erősödött, a részvény 8725 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 28,3 milliárd forintot.
- A Mol árfolyama 1,4 százalékkal emelkedett a héten. A papír 2906 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 15 milliárd forintot tett ki.
- Az OTP jegyzése 1,48 százalékkal esett, a részvény forgalma a héten 23,4 milliárd forintot ért el, a bankpapír pénteken 10 970 forinton zárt.
- A Magyar Telekom 1,2 százalékkal gyengült a héten, pénteki záróára 413 forint volt, heti forgalma meghaladta az 1,4 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3301,42 ponton zárt a héten, ami 54,28 ponttal, 1,62 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







