Itt a VIP-naptár élelmes magyaroknak: nem titok, ennyi kell a pénzügyi biztonsághoz!

Pénzcentrum2023. január 17. 19:01

2023-ra is elkészítettük nektek a szuperhasznos Pénzcentrum Családi Tervező Naptárat. Töltsd le Te is ingyen a 2023-as határidőnaplót, nyomtasd ki a megfelelő hónapot, és vezesd rajta családtagjaid összes programját. Így biztos nem maradsz majd le semmiről és a pénzügyeid is rendben lesznek.

A magyarok szeretnek vásárolni, költekezni, de a legtöbben ezt nem tudatosan teszik - röviden így jellemezhetők a hazai pénzügyi szokások, ahogy arra az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) korábbi felmérése is rámutat. Nem véletlen, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre többen érezzük úgy, hogy valósággal kifolyik a pénzünk a kezünkből.

Mint azt a mai napon megjelent cikkünkben írtuk, a magyar családokat rég nem látott anyagi küzdelem elé állította a háború és az azt követő szankciók hatására az egekbe repülő infláció. Hiába ugyanis a legtöbb munkahelyen már meglépett bérkorrekciók, az Orbán Viktor által is "az utóbbi 30 év legnehezebbjének" titulált tavalyi év legtöbbek pénztárcájából jóval többet vett mint, amit a munkaadóik az emelésekkel kompenzálni tudtak volna.

Ilyen helyzetben tehát hiába ismerjük a pénzügyi fogalmakat, ha nem használjuk azokat tudatosan, és nem készítünk pénzügyi tervet, akkor hamar búcsút inthetünk a megtakarításainknak. Ahogy a Pénzcentrumnak korábban Csatos Erika, a Tesco független pénzügyi szakértője, az Álomjövő Tanácsadó Iroda alapítója mondta, „manapság egy nagyobb kiadás megrengetheti a háztartások pénzügyi egyensúlyát, hiszen a legtöbb magyar család nem rendelkezik megfelelő mértékű biztonsági tartalékkal.

Bár a COVID időszakban nőtt a megtakarítások mértéke, de a korlátozások feloldását követően ezek az összegek elköltésre is kerültek. Ugyan nőtt a megtakarítással rendelkezők aránya, a pénzügyi tudatosság alapszabálya, hogy tisztában legyünk a bevételeinkkel és a kiadásainkkal. Szerencsére már kezd kialakulni ez a szemlélet, trendi lett a pénzügyekkel foglalkozni

mondta el a Pénzcentrumnak korábban Csatos Erika.

Mégis, hogyan spóroljunk???

A növekvő infláció miatt a fogyasztók mindenhol igyekeznek átgondolni a pénzügyeiket és visszafogni a kiadásaikat. Azonban ez nem mindenhol ugyanolyan egyszerű: míg az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felmérése szerint az európai fogyasztók 62 százaléka úgy nyilatkozott, kevesebbet költ nem létfontosságú kiadásokra (például digitális előfizetésekre vagy inkább otthon fogyasztanak kávét), Magyarországon ez az arány csak 44 százalék, a legalacsonyabb Európában.

Azt pedig szakértő legyen a talpán, aki akár csak meg meri jósolni, hogy mi várhat még ránk 2023-ban. Az orosz-ukrán háború és a geopolitikai színteret szintén meghatározó kínai-amerikai feszültség várhatóan tartósan velünk marad. Egy ilyen gazdasági klímában nem könnyű eldönteni, mibe fektessük pénzünket, hogyan őrizzük meg vagyonunk értékét. A Pénzcentrum még az év elején kérdezte meg a befektetési piac szakértőit, mibe érdemes fektetni ebben a rendkívüli helyzetben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ehhez persze kell némi kezdőtőke is. Itt a Pénzcentrumon az elmúlt hetekben több olyan spórolási tippet is bemutattunk, amelyekkel komoly vagyon lehet építeni. Az egyik ilyen az 50-30-20 szabály volt, míg a másik módszer a filléres összegű, de napi takarékoskodás, akár százmilliót is fialó lépcsőit mutatta be. A módszerekben közös, hogy az igazi vagyont végül a kamatos kamat hozza majd meg közép-hosszú távon a megtakarítóknak. Ehhez azonban tudatos tervezés szükséges!

Itt a Pénzcentrum Családi Tervező Naptár!

A negatív gazdasági légkör ellenére, vagy talán éppen amiatt a hosszú távú tervezést magyarok 95 százaléka fontosnak tartja, legalábbis ez derült ki az NN Biztosító a tavalyi év utolsó harmadában végzett reprezentatív felméréséből. Árnyalja viszont a képet, hogy annak kivitelezését ellenben 58 százalékuk nehéznek tartotta, 20 százalék pedig úgy kalkulált, a közeljövőben egyáltalán nem tud majd megtakarítani.

De ne ess kétségbe, van megoldás! Ahogy a háztartások költségvetését a "kockásfüzet" (vagy egy jó app), úgy a család(tagok) legfontosabb programjait, terveit, na meg elérendő céljait (legyen szó például a megtakarításokról) egy jó tervező naptár tartja össze. Éppen ezért a Pénzcentrum 2023-ban is Családi Tervező Naptárral kedveskedik olvasóinak.

Ha az idei évben nem akarsz váratlan eseményeket, elfelejtett évfordulókat, vagy névnapokat, akkor töltsd le ingyen az alábbi linkről a Pénzcetrum Családi Tervező Naptár 2023-as verzióját, nyomtasd ki az aktuális hónapot, és ragaszd ki otthon egy jól látható helyre, például a hűtőszekrényre, hogy minden családtagod beírhassa havi menetrendjét.

>>> Pénzcentrum családi tervező naptár 2022 - LETÖLTÉS! <<<

Címkék:
pénzcentrum.hu, pénzügyek, infláció, gazdaság, pénzügy, pénzügyi kultúra, családi, pénzügyi nevelés, pénzügyi tudatosság, pénzügyi szolgáltatás, lakossági pénzügyek, naptár, pénzügyi asszisztens, háború,