Ennyit érnek a magyar fizetések: lassan már Romániában is jobban lehet keresni

Pénzcentrum2022. augusztus 22. 10:30

Úgy néz ki, Románia zárkózik fel a bérek vásárlóerejáben: ugyan Románia az utolsó előtti az EU-ban a GDP nagysága alapján, azonban hátulról a hatodik helyet foglalja el az egy főre jutó GDP-alapú vásárlóerőben. Ezzel csak két hellyel van Magyarorszország mögött – írja a maszol.ro.

A gazdasági fejlettség legtöbbet használt mércéje a az egy főre jutó, vásárlóerő paritáson számított GDP. Ezt a GDP(bruttó hazai termék) és az adott ország lakosságának arányából számíthatjuk ki. Ezen kívül szintén figyelembe veszik az országok eltérő árszínvonalát, ugyanis ez is kell a tényeges vásárlóerő megállapításához.

Ugyan az egy főre eső GDP alapján Románia az utolsó előtti helyen áll az Európai Unióban, és csak Bulgária van mögötte, de vásárlóerő kiszámolása után változik a rangsor. Az EU-n belül a 27 tagállamból 17-ben alacsonyabb a vásárlóerő-alapú GDP az átlagnál. Ebben is utolsó Bulgária, Románia viszont a 22. helyet foglalja el, és csak Portugália választja el Magyarországtól, ugyanis hazánk a 20. helyen áll.

Címkék:
románia, vásárlóerő, bérek, fizetések, gdp, vásárlóerő-paritás, bulgária, gdp-növekedés, gdp növekedés,