A szervezet a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta javaslatait a Pénzügyminisztériumnak.
A Kormány kedd esete benyújtotta a költségvetést megalapozó, számos törvényt módosító salátatörvény-javaslatot. Ebbenszámos adózási szabályt is módosít, amelyek közül hármat fontos kiemelni: KATA, cégautó-adó és transzferár mulasztási bírság, hozzátéve, hogy ezek változhatnak még az elfogadás előtt.
Jön a KATA-módosítás?
A törvényjavaslat egy rendkívül érdekes „trükkel” vetíti elő, hogy a KATA reformra még a nyár előtt sor kerülhet: az indokolás „jogtechnikai módosításként” megjelölt módosításokat tartalmaz a KATA szabályok kapcsán. Ezek pont azokat a részeket érintik, amit egy reform feltehetőleg érinteni fog – írja közleményében a Niveus Consulting Group.
A jogtechnikai módosításként előterjesztett verzió pedig szó szerint megegyezik a jelenleg hatályos szöveggel. Nem nagyon lehet erre más magyarázat, mint az, hogy ezeket a szakaszokat később, de még a törvényjavaslat elfogadása előtt módosítani tervezik, tehát már ebben az adócsomagban rendezni fogják a KATA kérdését.
Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a módosítás feltehetőleg az alábbi szabályokat fogja érinteni:
- a KATA választására jogosultak körét, például egyes cégformák vagy szektorok számára megtiltva a KATA szerinti adózást
- a havonta fizetendő adó mértékét
- a KATA révén elérhető jogosultság összegét
- a munkaviszonnyá történő átminősítésre vonatkozó rendelkezéseket
Ha igaz a feltételezés, hogy csak ezeket tervezik módosítani, akkor sem a 3 millió forintos, sem a 12 millió forintos értékhatár nem változna. Természetesen annak sincs akadálya, hogy később ez utóbbi rendelkezéseken is változtassanak a törvényjavaslat módosításával, csökkentve vagy növelve bármelyik értékhatárt.
„Meglepően szokatlan ennek az előkészítése, ehhez hasonló jogtechnikai megoldás egy adómódosítás előkészítésére tudomásunk szerint ezidáig még nem volt. A javaslat emellett tartalmaz néhány technikai jellegű pontosítást, de az igazán érdekes változások irányát még egyáltalán nem tárták fel" – tette hozzá Fischer Ádám.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A cégek életében is több változás jön, különösen a vállalatcsoportoknál
A fentieken túl a javaslat véglegessé teszi a cégautó-adó emelését, a javaslat elfogadásával már nem csak rendeleti szinten fogják megemelni az összeget, az láthatóan hosszú távon megmarad.
Jelentősebb változás elé néznek a cégcsoportok a transzferárakra vonatkozó szabályok átalakításával. A kapcsolt vállalkozások eddig is kötelesek voltak transzferár-nyilvántartást készíteni az egymás közötti, meghatározott értéket elérő ügyleteikről, de eddig nem kellett azt benyújtani az adóhatósághoz. Egy új rendelkezés szerint viszont már a társasági adó bevallásban adatot kell szolgáltatni a transzferárakról. Ez azt jelenti, hogy a transzferárak kalkulációjának mindenképpen el kell készülnie a bevallással egyidejűleg.
Ezzel együtt drasztikusan emelkedik a transzferár nyilvántartás hiánya esetén kiszabható bírság, az eddigi 2 millió, ismételt jogsértés esetén 4 millió forintos bírság két és félszeresére, 5, illetve 10 millió forintra emelkedik, ami rendkívüli bírságolási összeget eredményezhet akár már pár tranzakcióra vonatkozó transzferár dokumentáció hiánya esetén is. Ez azt jelenti, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell a vállalatcsoportoknak a jövőben arra fektetni, hogy megfelelően dokumentálják a csoporton belüli ügyleteket.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







