Továbbra is rekordalacsony a Duna vízállása Paksnál, ahol a nyáron megépített fenékküszöb több mint 60 centiméterrel emeli meg a vízszintet, biztosítva az atomerőmű működését.
Óvatosak a befektetők: esett a Mol-részvény, kapaszkodik vissza az OTP, de jött a célárcsökkentés
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki értékéhez képest 1030,01 ponttal, 2,40 százalékkal emelkedve 43 935,56 ponton zárta a háromnapos kereskedési hetet. A forgalom 110,943 milliárd forint volt az előző heti 190,623 milliárd forint után. A vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti elemzésében kiemelte, hogy a BUX index nem tudta érdemben áttörni a 45 ezer pontos szintet, a csonkahét eleje jól indult, csütörtökön 45 ezer pont fölé is emelkedett, majd pénteken inkább "ütötték az indexet", miután egyelőre nem látszik komoly szándék az orosz-ukrán háború rendezésére. Józsa Bence kitért arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az egyhetes betéti tenderen - a várakozásoknak megfelelően - nem változtatott az irányadó kamaton, így az továbbra is 5,85 százalékon maradt.
Az Equilor elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős célárcsökkentés érkezet az OTP-re. A JPMorgan 27 775 forintról 13 250 forintra csökkentette az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlást felülsúlyozásról semleges súlyozásra rontotta. A magyar bank a héten bejelentette, hogy minden lehetőséget fontolóra vesznek Oroszországgal kapcsolatban, akár az ország elhagyását is.
A héten 5,11 százalékkal az OTP érte el a legnagyobb erősödést 81,3 milliárd forint forgalom mellett, és 12 660 forinton fejezte be a kereskedést.
A Mol-részvények értéke 1,16 százalékkal csökkent, heti forgalma 14,31 milliárd forint volt, a papír 2560 forinton zárt pénteken.
A Richter 1,54 százalékkal erősödött 12 milliárd forint mellett, a részvény pénteken 7250 forinton zárt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Magyar Telekom a héten 2,79 százalékkal erősödve 405 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta az 1,06 milliárd forintot.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 7,56 százalékos növekedéssel 3928,07 pontra emelkedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







