Mivel tavaly nyáron nem tapasztaltak ilyen mértékű meghibásodást, felmerül a kérdés, mi okozhatta a hirtelen összeomlást.
Gárdony város polgármestere három táblázatot osztott meg egy Facebook-posztban, melyek közül az egyik a négy legtöbb szja-visszatérítést fogadó megyét és Budapestet listázza - számol be a Portfolio.
Eddig nem láttunk részletes területi adatokat az szja-visszatérítésről, most azonban kiderült, hogy Budapesten több mint 222 ezer főnek összesen 113,5 milliárd forintnyi, Pest megyében 223 334 főnek 105,4 milliárd forintnyi szja-visszatérítést utalt ki az állam, a harmadik legtöbbet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol már „csak” 32,6 milliárdra rúgott az összeg.
Tehát az egy főre jutó szja-visszatérítés összege a legmagasabb Budapesten volt, ahol egy főnek 512 ezer forintot utaltak vissza, míg a legalacsonyabb a fővárosból és a négy megyéből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt, ahol ez csak 418 ezer forint volt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







