26 °C Budapest

Kitart a koronaválság: bezuhant GDP, szárnyalni kezdett a munkanélküliség

2020. szeptember 8. 14:33

A második negyedévben az EU minden tagállamában csökkent a foglalkoztatás - Málta kivételével, ahol az előző negyedévihez képest 0,6 százalékkal növekedett - viszont az EU statisztikai hivatala csak most közölte az adatokat, miszerint Magyarországot sokkal súlyosabban érintette a járvány hatása, mint más országokat. A legnagyobb negyedéves csökkenés Spanyolországban következett be, 7,5 százalékos. Ezt követi Írország 6,1 százalékkal, és Magyarországon volt a harmadik legsúlyosabb a csökkenés: 5,3 százalék.

A második negyedévben a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza a foglalkoztatás az euróövezetben és az EU-ban egyaránt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján. Az euróövezetben 2,9 százalékkal, az Európai Unióban 2,7 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma az előző negyedévihez képest, ami mindkét régió esetében a nyilvántartás kezdete, tehát

1995 óta a legnagyobb mértékű visszaesés.

Az egy évvel korábbival összevetve is mindkét régióban a valaha regisztrált legnagyobb mértékben csökkent a foglalkoztatás a második negyedévben: az euróövezetben 3,1 százalékkal, az EU-ban 2,9 százalékkal. A részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésének köszönhetően a foglalkoztatás kevésbé csökkent mint a teljesített munkaórák száma. Az euróövezetben az előző negyedévihez képest 12,8 százalékkal kevesebb munkaórát teljesítettek az alkalmazottak a második negyedévben, az EU-ban pedig 10,7 százalékkal kevesebbet. A csökkenés éves és negyedéves bázison egyaránt mindkét régióban a valaha regisztrált legnagyobb.

A foglalkoztatás az EU minden tagállamában csökkent a második negyedévben, Málta kivételével. A legnagyobb negyedéves csökkenés a spanyoloknál következett be, 7,5 százalékos, őket követik az írek 6,1 százalékkal, és hazánk 5,3 százalékkal:

A koronavírus-válság előtti legmagasabb szinthez, a 2019 negyedik negyedévihez képest az euróövezetben 5,1 millióval, 3,2 százalékkal, az EU-ban pedig 6,1 millióval, 2,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatás az idei második negyedévben. A foglalkoztatás szintje mindkét régióban a 2017 első negyedévinek felel meg.

A ledolgozott munkaórák száma a 2019 negyedik negyedévivel összevetve 16,4 százalékkal csökkent az euróövezetben a második negyedévben és 13,5 százalékkal az EU-ban. A csökkenés mértéke mindkét régióban a nyilvántartások 1995-ös kezdete óta a legnagyobb.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A GDP ugyancsak durván bezuhant

Ugyanez az uniós jelentés tartalmazza a tagállamok GDP-növekedésének statisztikáit - bár minden tagállam esetében csökkenésről lehet számot adni. A legrosszabbul eszerint a statisztika szerint is Spanyolország járt, a maga 18,5 százalékos visszaesésével. Most második helyre nem az írek, hanem a horvátok jöttek be 14,9 százalékos visszaeséssel, és őket követi Magyarország, ismét harmadikként, 14,5 százalékkal.

Görögország (-14.0%), Portugália (-13.9%) és Franciaország gazdasága is eléggé megsínylette a 2. negyedévben a vírus hatását.  and France(-13.8%). Finnország (-4.5%), Litvánia (-5.5%) és Észtország (-5.6%) még mondhatni olcsón megúszta. Írország esetében is, aminél csak Spanyolországban volt nagyobb a foglalkoztatottság visszaesése, "csak" 6,1 százalékos GDP csökkenésről beszélhetünk. Magyarország ehhez képest két szempontból is nagy vesztese a válságnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 4. 09:43
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes fut...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 4. 08:00
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy fl...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?