Óriási változás előtt áll a magyar vidék: erre jobb, ha mindenki időben felkészül
Az elmúlt években egyre nagyobb lett az igény a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés iránt, amelynek egyik fontos része az ökológiai gazdálkodás.
Az elmúlt években egyre nagyobb lett az igény a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés iránt, amelynek egyik fontos része az ökológiai gazdálkodás.
Van két fővárosi fürdő, ahol (legalábbis összehasonlítva a többivel) lényegesen olcsóbban vásárolhatnak belépőt a nyugdíjasok: 2100 forintért.
Még az év eleji áremelések után is kimondottan jó ár-érték arányú jegyeket kínál a a celldömölki Vulkán Gyógy- és Élményfürdő.
A tavalyihoz képest ugyan megemelték a jegyárakat, de túl sokat így sem kell ráfizetnünk, ha pihenni szeretnénk.
A BGYH üzleti tervében szerepel az is, hogy az árbevételt 16-ról 19 milliárd forintra kívánja növelni, ennek részeként hajthatnak végre nagyobb arányú emelést.
A legtöbb gyógyfürdők által nyújtott szolgáltatást a tb támogatja, azaz a betegek ingyen is igénybe tudják venni őket, igaz, bizonyos feltételekkel.
Amelyik fürdő talpon maradt és nem zárt be az energiaárak elszabadulásával párhuzamosan, az kemény áremelést kénytelen végrehajtani.
Az energia-veszélyhelyzet arra készteti az országokat, hogy felmérjék nyersanyag-lehetőségeiket. Így derült fény arra is, hogy a Balaton alatt olajkincs van, ám ezt egyelőre nem fogják megfúrni.
Miért veszélyes a Legionella, hogyan lehet megelőzni az elterjedését, milyen vizsgálatokat érdemes elvégezni?
A felmérések szerint idén sokan kelnek útra a húsvéti hosszú hétvégén, hogy az ünnepet egy felejthetetlen élménnyel is gazdagítsák. A legtöbben a wellnessezésre, termálvizes-gyógyvizes fürdők nyújtotta felüdülésre vágynak.
Ismerik a mondást, miszerint, ha bárhol lefúrunk Magyarországon, ott termálvízre bukkanunk? Kicsit talán túlzó a kijelentés, és ha még a Tiszántúlon meg is állja valamennyire a helyét a szakemberek szerint, a Dunántúl egészén semmiképp.
Odakint röpködnek a mínuszok, az ország délkeleti, északkeleti felében pedig fehér arcát mutatja a tél. Ilyenkor jólesik egy kis meleg kényeztetés, ami év elején feltölt energiával a többi hónapra is.
"Hatalmas harc" veheti kezdetét hamarosan az utazókért.
A föld mélye értékes, 34 fokos termál-, illetve a bőrre, ízületekre jótékony, metakovasav tartalmú gyógyvizet rejt, a jövőben ezt szeretné is kihasználni a város.
Van, ahol régen tankokat szereltek össze a szovjetek.
Tüsszögés, köhögés, viszketés: ismerős?
A 18-24 éves korosztály több mint egyharmada jár ide évente legalább egyszer.
Sokan csinálják így.
Ha még nem tudod, hogy hol töltődj fel a hosszú hétvégén, akkor böngészd át a listánkat: a HelloVidék összegyűjtötte az ország összes vidéki gyógyfürdőjét!
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék összes gyógyfürdőjét!