Több száz munkatársat keres a Tesco, 14 ezer dolgozójának emelt a bérén
Többször is azt híresztelték, kivonul Magyarországról az áruházlánc.
Többször is azt híresztelték, kivonul Magyarországról az áruházlánc.
Úgy tűnik, a II. kerület viszont továbbra is köti az ebet a karóhoz.
Kettészakadt Budapest újlakáspiaca.
Már tesztelik az új számlázási rendszert.
Kiemelt szerepet kaphat az egészségügyi ellátásban a Semmelweis Egyetem.
Mikortól segítenek végre a szerencsejáték-függőkön?
Szerencse is kell ahhoz, hogy degeszre keresd magad.
A döntést nem indokolták.
A vonal felújításakor több bérlemény örökre megszűnik.
A Honvédkórház mellé építenének fel egy vadonatúj épületet.
Még mindig maradt kiskapu, pedig már a parlament előtt a tervezet.
2017 végre tervezik az átadást
Hazai, illetve uniós forrásokból növelik a férőhelyeket.
Ráadásul a cégnek is nagyon megéri.
Érintőképernyős táblagépekkel korszerűsítenék az oktatást.
Összesen 200 milliárd forintot költenek a beruházásra.
így 600 új munkahely is keletkezhet.
Panaszkodnak a helyiek: "akkorát estem, mint egy ház".
Pontos időpont továbbra sincs.