A vasútfejlesztések pontosan úgy zajlanak majd, ahogy az ezekkel kapcsolatos elképzelések a Tisza Párt választási programjában szerepelnek.
Nem lesz szuperpályaudvar a Nyugati Pályaudvar – a kormány ugyanis lelőtte a projektet. Az éritnett önkormányzatok az eredeti terveknél így csak egy jóval szolidabb rendezésben gondolkodhatnak.
Nem lesz szuperpályaudvar a Nyugati Pályaudvar – a kormány ugyanis lelőtte a projektet. Az ügy érdekessége, hogy arra egyébként már elnyertünk 1,1 milliárd EU-s támogatást, de azt inkább visszafizetjük. Az egyébként a mai napon derült ki, hogy a Magyar Közlönyből, hogy milyen projektekkel megy neki a kormány az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) második pályázatának. Innen került ki a Nyugati felújításának még átfogóbb, „szuperpályaudvarrá” alakítása, amit összekötöttek volna a Déli Pályaudvarral.
A hírről Soproni Tamás, Terézváros polgármestere is posztolt a Facebookon. Itt azt írja, a „kormány Budapest és Pest megye számára legfontosabb projektje volt a Nyugati pályaudvar és környékének átalakítása, amelyben helyi önkormányzatként is kivettük a részünket”. A tervek szerinti léptekben tehát felújítás egyelőre biztosan nem lesz, Soproni Tamás azt írta, hogy a Fővárosi Önkormányzattal közösen legalább a pályaudvar környékének rendezéséért – a Puczi Béla tér zöldítéséért, az aluljáró átalakításáért, a felszíni gyalogos közlekedés javítását célozzák meg.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








