Generali: 8 milliárd gépjárműkárokra

Pénzcentrum2010. szeptember 14. 11:02

2010 első félévében naponta átlagosan közel 40 személysérüléses baleset történt Magyarországon. A balesetek magas száma a biztosítótársaságok kifizetéseiben is megmutatkozik.

A KSH legfrissebb adatai szerint 2010 első félévében 7072 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 68 százaléka lakott területen belül. Mindez átlagosan közel negyven személysérüléses balesetet jelent naponta. A balesetek 63 százalékát személygépkocsik okozták, 92 százalékban a sofőrök hibáztak és mindössze 8 százalékban a gyalogosok.

 


Jákfalvi Zoltán, a Generali gépjármű üzletági igazgatója szerint a biztosítótársaságnál regisztrált gépjárműkárok számából jól látható, hogy a közúti közlekedési balesetek száma szinte alig változott az elmúlt 1 évben. "Bár 2009-ben január és augusztus között cascóval rendelkező ügyfeleink 18 443 darab ütközésből adódó járműkárt jelentettek be, 2010-ben pedig 17 315 darabot, a kötelező biztosításokkal rendelkező ügyfelek között nőtt az esetszám. Itt közel 10 százalékos növekedést tapasztaltunk." - tette hozzá.

Az ütközésből adódó összes kár - járműkár, assistance, dologi kár, személyi sérülés, üvegkár - darabszámát tekintve is hasonló képet kapunk. A cascóval rendelkező ügyfelek között minimális csökkenés, míg a kötelező biztosítással rendelkezők között növekedés tapasztalható.


Legyen szó akármilyen "apró" közlekedési balesetről, mindössze néhány pillanat leforgása alatt is tetemes, akár sok millió forintos kár keletkezhet. Általános tévhit, hogy baleseti károk fedezésére elegendő a kötelező biztosítás, hiszen saját hibánkból is okozhatunk kárt önmagunknak. Érdemes tehát a megfelelő lélekjelenlét mellett olyan biztosítási csomaggal is rendelkeznünk, amely teljes körű védelmet kínál az általunk, illetve mások által okozott balesetek esetén is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Generali augusztus végéig mintegy 5,5 milliárd forintot fizetett ki casco ügyfelei kárrendezésre. A legnagyobb összegű kifizetés 2010-ben - egy lopáskárral kapcsolatosan - megközelítette a 16 millió forintot, ugyanakkor továbbra is az ütközésből adódó jármű- és üvegkár volt a leggyakoribb káreset, a kifizetések átlagos nagysága pedig elérte a 250 ezer forintot.


Bár a jól megválasztott biztosítás - felelős vezetési kultúrával párosulva - a legtöbb esetben megnyugtató megoldás, károk még így is keletkezhetnek. Ebben az esetben pedig sok múlik azon, a biztosító mennyire veszi figyelembe a kárrendezés során az ügyfél érdekeit.

Címkék: