Szánthó Péter • 2026. június 18. 12:43
Sorra jelentik be a hazai töltőállomások, hogy a védett árszint alatt lehet náluk benzint és gázolajat tankolni. A lavinát az Auchan indította el, amely a saját kútjain már literenként 20 forinttal tudott a hatósági ár alá menni. Több nagy kúthálózatnál is megjelentek már a szabályozottnál olcsóbb árak, és a kisebb, vidéki kutak is csökkentik az áraikat. A kormány a védett üzemanyagárak kivezetését kezdeményezi, Kapitány István szerint a szükséges módosításokat hamarosan benyújtják az Országgyűlésnek.
Az Auchan indította el a lavinát, amikor szerdán bejelentette, hogy a benzinkútjain a védett áraknál jóval olcsóbban adja az érintett üzemanyagokat. A cég a 95-ös benzin esetében az 595 forintos benzinár helyett 20 forinttal olcsóbban, azaz literenként 575 forintért, míg a 615 forintos dízelár helyett pedig szintén 20 forinttal kedvezőbben, azaz literenként 595 forintért kínálja az üzemanyagot.
A világpiaci helyzet kedvező alakulása lehetőséget teremtett az üzemanyagárak csökkentésére - áll a boltlánc közleményében, hozzátették, hogy az alacsonyabb beszerzési árakból fakadó megtakarítást a vállalat közvetlenül a fogyasztói árakban érvényesíti töltőállomásain.
Azóta a kisebb kúthálózatok, magánbenzinkutak is sorra jelentik be, hogy olcsóbban tudnak üzemanyagot adni a védett árnál. Most például a mezőtúri Oil Oázis Benzinkút a közösségi oldalán írta azt, hogy az autósok mostantól a védett ár alatt tankolhatnak a töltőállomáson. A tájékoztatás szerint a 95-ös benzin literenként 580 forintba, míg a gázolaj 605 forintba kerül. Hasonló árcsökkentés volt a békéscsabai ZZ Powernél is, az ő posztjuk szerint a benzin literje 585 forintba kerül a gázolaj pedig 610-be.
De egy gyors kereséssel több nagy, kúthálózatnál is találtunk olyan töltőállomást, ahol a 95-ös benzin 595 forint/liter alatt volt kapható, a dízel literje pedig kevesebb volt 615 forintnál. Ilyen péndául a Mobil Petrol több benzinkútja, de a Shellnek is volt olyan Budapest-környéki töltőállomása, ahol már benézett a védett szint alá az ár.
Magyar Péter szerdán jelenetette be, hogy a piaci folyamatok következtében a héten a korábban rögzített árszintek alá csökkenhet az üzemanyagok literenkénti ára, így nincs értelme a védett áraknak, kivezetik őket.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön arról beszélt, hogy a kabinet hamarosan benyújtja az ehhez szükséges jogszabály-módosítást az Országgyűlésnek. A tárcavezető kiemelte, hogy a héten további árcsökkenésre lehet számítani a töltőállomásokon, ráadásul a jövedéki adó mérséklése, valamint a Mol csökkentett árrése a jövőben is érvényben marad.
A Pénzcentrum Nagy Utazáskutatása - 2026
A 2026‑os nyári szezon küszöbén különösen fontosnak tartjuk felmérni, hogyan készülnek a magyarok az utazásra, hiszen az év első fele tele volt bizonytalansággal: tavasszal az amerikai–iráni konfliktus miatt látványosan visszaesett az utazási kedv, választási év lévén óvatosabbak a háztartások, miközben a balatoni szállásárak 10–15 százalékkal emelkedtek. Ugyanakkor az erős forint sokak számára újra vonzóvá tette a külföldi nyaralást. Ezek a gazdasági és társadalmi hatások együtt alapjaiban formálhatják a 2026‑os szezon döntéseit, ezért indítjuk el ismét a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását, hogy pontos képet kapjunk arról, mire költenek a magyarok, mire nem, és hogyan alakítja a bizonytalanság az idei nyarat.