Pénzcentrum • 2024. november 27. 10:12
A BYD újabb árcsökkentéseket vár el beszállítóitól, hogy megőrizze piacvezető pozícióját. A kiszivárgott információk szerint a vállalat 10%-os csökkentést kért, megszólalt a cég PR-igazgatója, aki szerint a kérés nem kötelező érvényű, az autóiparban bevett szokás alkudozni a beszállítókkal év elején.
Kína vezető elektromosjármű-gyártója, a BYD az elkövetkező két évben újabb árcsökkentéseket vár el beszállítóitól. Ez a lépés a már két éve tartó kínai autópiaci árháború további kiéleződését vetíti előre. A hírt egy kiszivárgott vállalati e-mail alapján közölték, amelyben a BYD 10%-os árcsökkentést kért egy meg nem nevezett beszállítótól, 2025 januárjától kezdődően - írja a Bloomberg.
A kínai autópiac árversenye már eddig is jelentős változásokat eredményezett. Több kisebb szereplő csőd közeli helyzetbe került, míg nyugati autógyártók, mint a Volkswagen és a Stellantis, kínai partnerekkel szövetkeztek, hogy javítsák pozíciójukat az elektromos járművek piacán.
A lap úgy értékelt, BYD eddig sikeresen kezelte a piaci kihívásokat. Az év elején újabb árcsökkentési hullámot indított, amely révén növelte piaci részesedését és kiszorította versenytársait. A vállalat rekordbevételt és jövedelmet ért el: legutóbbi negyedéves bevételei először haladták meg a Tesla bevételeit, bruttó árrése pedig 21,9%-ra emelkedett, ami az elmúlt év legmagasabb szintje.
A BYD mára Kína legkelendőbb autómárkájává vált: 2023-ban mintegy 3,2 millió plug-in hibrid és elektromos járművet értékesített, köztük az októberi rekordot jelentő félmillió darabot. A vállalat év végi célja legalább 4 millió jármű eladása, ami ambiciózus növekedési terveit tükrözi.
A BYD PR- és márkaigazgatója, Li Yunfei közösségi média bejegyzésében így reagált az információkra:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az éves alku a beszállítókkal bevett gyakorlat az autóiparban. Árcsökkentési célokat terjesztünk elő, de ezek nem kötelező érvényűek.
A beszállítóknak küldött árcsökkentési kérelmek azt mutatják, hogy a BYD készül a verseny további fokozódására, és eltökélt abban, hogy megőrizze vezető szerepét a kínai elektromosjármű-piacon. Ezzel a lépéssel a vállalat proaktívan reagál a kihívásokra, és árengedményekkel is hajlandó versenyezni a jövőben.