Ilyen használt autót vehetsz most 2 millió alatt: őrület, ami a kereskedőknél megy, indul az áresés?

Szánthó Péter2024. március 22. 05:28

A KSH friss adatai szerint a használt személyautók februárban több mint 10 százalékkal voltak olcsóbbak, mint egy évvel korábban - de ez megjelenik a piacon is, vagy csak a statisztika módsztana miatt alakult így? Nos, a Pénzcentrumnak megszólaló piaci szereplők szerint valóban csökkentek némiképp a használt személyautók árai, ez többek között annak köszönhető, hogy az új autók piaca kínálativá alakult, egyre több az akció, amely végső soron a használt autókn árát is lejjebb tolja. Mint kiderült, az elektromos autók még a KSH által közölt számoknál is olcsóbbak lettek tavaly

Meglepő dologra figyelhetett fel, aki átböngészte a Központi Statisztikai Hivatal februárra vonatkozó inflációs jelentését: és nem is az az izgalmas, hogy 2024. februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, hiszen többek között a bázishatás miatt az infláció már jópár hónapja csökkenő pályára állt. Viszont a KSH szerint a múlt hónapban a használt személygépkocsik ára 10,5%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

De vajon ezt a piacon is lehet érzékelni, vagy csak a statisztikában jelent meg az áresés, mert mondjuk az emberek tavalyhoz képest nagyobb mennyiségben vásárolnak olcsóbb használt autókat? Erre kerestük most a választ szakértők segítségével.

Tényleg csökkennek az árak?

Valóban észlelhető egy tendencia, miszerint csökkenésnek indultak a használtautó árak - mondta a Pénzcentrumnak Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője. Mint kifejtete, az elmúlt időszakban a cég csaknem 3 millió hirdetést vizsgált meg az elmúlt 3 évből, amit a jelenleg elérhető több mint 100 ezer hirdetés (aminek 83%-a személyautó) adataival hasonlított össze.

Ezt az időszakot megvizsgálva átlagosan 6%-os átlagárcsökkenést fedeztünk fel tavaly februárhoz képest. Ez nagy változás, különös tekintettel arra, hogy 2021 óta évről évre akár 30%-os átlagár-emelkedést is láttunk

- jelentette ki a szakértő.

Önerő sem kell! Itt a friss autóhitel-kalkulátor

Hasonlóról számolt be Halász Bertalan is: a JóAutók.hu vezérigazgatója megkeresésünkre arról beszélt, jelenleg azt tapasztalják, hogy a kisebb, olcsóbb autókat továbbra is jóval könnyebb eladni a piacon, a nagyobb autók könnyebben „beragadnak”. Ám ez jórészt már egy évvel ezelőtt is így volt.

Ugyanakkor szinte minden szegmensben csökkentek az árak, mivel ahogy az új autók piaca kínálativá vált, a kereskedők komoly akciókba kezdtek. Ha pedig az új autókat olcsóbban lehet megszerezni, az automatikusan elkezdi tolni lefelé a használt utók árait is

- magyarázta.

Máshol is azt tapasztalják, hogy az új autók akciók jelentősen befolyásolják a használtpiac árait is - ezt kérdésünkre Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója is megerősítette.

Ez az árcsökkenés érződik a használtautó piacon is. Ugyanakkor az is igaz, hogy az ügyfelek egy árérzékenyebb része az olcsóbb autók felé húz, így ezen vásárlók is hatással vannak a kapott eredményre

- reflektárt a KSH adataira az értékesítési igazgató.

Ezeket keresik most Magyarországon

Arra is rákérdeztünk, hogy jelenleg milyen értékben keresnek járműveket a magyar autóvadászok. Horváth András ennek kapcsán arról beszélt: adataik szerint 2024 első negyedévében a top 3 legnépszerűbb autó az alábbi sorrendben alakult:

  • Opel Astra 1,8 millió Ft körül, V
  • Volkswagen Golf 3 millió Ft körül
  • és Suzuki Swift 1,1 millió Ft körül.

Hozzátette: a tavalyi adatok sem mutatnak hatalmas változást ehhez képest, a legnépszerűbb keresések nagyon hasonlóak mind modell, mind ártartomány szempontjából.

Halász Bertalan szerint bár ők a megbízható hátterű, jó állapotú autók piactere, így nem reprezentálják tökéletesen a teljes piacot, de náluk a Skoda, VW keresések mellett kiemelkedik a Toyota, de sokan keresik a Kia és a Hyundai modelljeit is.

Kérdésünkre pedig Tóth Péter egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet: bár az autók iránti érdeklődés nem csökkent a korábbi évekhez képest, ugyanakkor ők most azt látják, hogy a döntéshez szükséges idő egyértelműen megnövekedett.

Míg egy évvel ezelőtt akár már az első megtekintést követően próbaút nélkül leszerződött az ügyfél a kiszemelt autóra addig a most autót vásárló csak hosszas gondolkodás, több ajánlat bekérése után dönt csak az adott gépkocsi mellett

- magyarázta. Emellett az igazgató arról is beszélt: egyértelműen látszik az elektromos és a hibrid autók keresletének lassulása és az ezzel összefüggő árcsökkenés bekövetkezte.

Talán ezekkel a meghajtásokkal szerelt modelleknek az ára még nagyobb arányban csökkent a 1,5 évvel ezelőtti árakhoz képest mint belsőégésű motorral szerelt társuké

- fogalmazott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennek kapcsán Horváth András arról beszélt, adataik szerint az 1 évvel ezelőttihez képest minden hajtástípus átlagára 3 és 13% között csökkent, azonban 2021-től a benzinmotoros személyautók átlagára 33%-ot, a dízeleké 25%-ot, a hibrideké pedig 21%-ot emelkedett. Az elektromos autók piacán látnak erősebb árcsökkenési tendenciát a többi meghajtáshoz képest: ez tavaly februárhoz képest modelltől függően 14-35%-os árcsökkenést jelent. Erre szerintük több magyarázat is van: a Használtautó.hu felületén megduplázódott az eladásra kínált elektromos autók száma, amin belül a Nissan Leaf és BMW i3 modellek hirdetésszáma kiemelkedően magas. Ebből az következik, hogy a használt elektromos autók piacán törvényszerűen kialakul egyfajta árverseny.

A Tesla árcsökkentése mindenképpen hatással volt a használtautó piacra, a BYD viszont még annyira friss szereplő, hogy a megjelenésének hatásai később válnak láthatóvá. Emellett a világon egyre felszívódó elektromos autó támogatás, az új, versenyképes piaci szereplők (pl. BYD) megjelenése és a gyártók közötti agresszív árverseny is folyamatosan nyomja le először az új, majd később a használt elektromos autók árait

- közölte arra a kérdésünkre, hogy az árak csökkenésében mekkora szerepe volt az új kínai autómárka megjelenésének, valamint a Tesla új árpolitikájának.

Halász Bertalan arról számolt bet, hogy a használt elektromos autók körében év/év alapon 6-7 százalékos áresést tapasztaltak.

Az éves csúcs novemberben volt 12 millió forint feletti átlagárral, azóta márciusig az árak nem kevesebb mint 12-13 százalékkal, 10,5 millió körüli szintre csökkentek

- részletezte.

Mi várható 2024-ben?

Az idei évre vonatkozó piaci prognózisok kapcsán Tóth Péter leszögezte: a használtautó-árak további markáns csökkenésére már nem lehet számítani, a finanszírozási kamatok lefelé történő változására viszont annál inkább, ami egyfajta gázt adhat a használtautó értékesítésnek. Így pedig előfordulhat, hogy ez árfelhajtó hatást generál bizonyos esetekben - elsősorban, a fiatal autók tekintetében. 

A JóAutóknál a finanszírozás kedvezőbb feltételei, illetve a reálbérek újbóli növekedése miatt a kereslet fokozatos élénkülésére számítanak a piacon.

Ennek már vannak most is jelei, hiszen az adásvételek száma épp most döntött rekordot. Emiatt a piac a reálérték-csökkenést fokozatosan elkezdi majd korrigálni. A vásárlást tervezőknek tehát célszerű lehet most körülnézni

- magyarázta Halász Bertalan.

Horváth András szerint mivel mindegyik általuk vizsgált modell átlagára 44-79%-kal növekedett 3 év alatt, az elmúlt pár hónap árcsökkenő trendjének kimenetelét még nehéz lehet megjósolni. És bár a legnépszerűbb modellek árcsökkenése még várat magára, tavasszal már pontosabb tendenciát láthatunk.

Ezt kapni ma 2 millió forintért

Arról is megkérdeztük a szakértőket, hogy miből válogathat manapság az, aki 2 millió forintot szán autóvásárlásra. Horváth András szerint ezért az összegért zömmel idősebb (12-20 éves), magasabb futásteljesítményű autókat lehet találni, viszont a kisautó kategóriában ki lehet fogni keveset futott példányokat:

  • például található pár Ford Fiesta, Renault Clio, Hyundai i20, Dacia Sandero modell is ebben az árkategóriában, 100 ezer km körül, 10-15 éves életkorral.
  • Német prémiumból is akad választék, főleg idősebb, kb. 14-18 éves 1-es BMW-k és Audi A3-ak, relatíve magas futásteljesítménnyel.
  • Aki nagyobb szedánt szeretne vásárolni, annak rendelkezésre áll számos Volkswagen Passat vagy Ford Mondeo modell, viszont ahogy nő az autó mérete, úgy a kor és a futásteljesítmény is egyre kedvezőtlenebbül alakul.
  • A SUV kategóriában található 2 millió forint körül a legkisebb választék, például 16-20 év közötti Toyota RAV4, KIA Sportage és Sorento is gazdára vár.

Halász Bertalan szerint 2 millió forintból most bőven lehet válogatni a hazai átlagnál valamivel fiatalabb, 2009-2011 közötti évjáratú autók között is:

  • ilyenek az Opel Corsák és Astrák,
  • a Ford Focusok,
  • a KIA Cee’d-ek,
  • illetve a Peugeot 308-asok.
  • De találni a kínálatban 2014-es SKODA Fabiát,
  • vagy Citroen C3-at,
  • 2015-ös Reanult Twingo-t,
  • vagy akár 2016-os Citroen Nemo-t is.

A Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója is megerősítette: akár még fiatalabb használtautóhoz is hozzá tud jutni az ember mint a hazai átlag ha képes a kompromisszumra. Ugyanis szerinte ennél az árkategóriánál ne várjon az ember számlákkal igazolt végigvezetett szervízkönyvet, sérülésmentes állapotot vagy alacsony futásteljesítményt - azonban továbbra is akadnak jó vételeknek számító kivételek, amik a szabályt erősítik.

Azt viszont le kell szögezni, hogy attól hogy egy autó idős vagy többet futott az átlagnál még nem biztos, hogy rossz. A megfelelő karbantartás ugyanis nagyon sokat számít és éppen ezért tanácsolom mindenkinek, aki autóvásárlással keres meg, hogy ne legyen rest elvinni a kiszemelt autót egy az adott márkára szakosodott szervizbe, ahol a vételához képest minimális összegért át tudják vizsgálni, meg tudják állapítani a szükséges javításokat és az ezzel összefüggő költségek összegét

- mondta Tóth Péter.

Címlapkép: Jászai Csaba, MTI/MTVA

Címkék:
autó, árak, ksh, elektromos autó, autóhitel, hirdetés, használtautó, autóvásárlás, autók, árcsökkenés, autópiac, használtautó-piac, autókereskedés, hibridautó,