Egy rendkívül megrázó, ugyanakkor szerencsés kimenetelű bűncselekmény történt nemrég Szombathelyen, amelyet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság is megosztott hivatalos Facebook-oldalán.
Hamarosan a kormány elé kerülhet az egész országra érvényes, a taxis tevékenységet szabályozó rendelet. Valószínűleg nem lesz egységes tarifa és szín a taxik számára - írja a Népszabadság.
Egységes, hatóságilag megszabott viteldíjtáblázat jelenleg egyedül Budapesten van. Több nagyvárosban az ott működő taxitársaságok saját, egységes tarifát alkalmaznak a helyi piaci igényeknek megfelelően. Úgy tűnik, ez így is marad, hiszen komoly vizákat váltana ki, ha ugyanannyiért taxizhatnánk országszerte.
A rendelettervezetben az utóbbi hetekben többször szóba került egységes szín sem szerepel az elvárások között, azaz nem lesznek országosan azonos színűek a taxik.
Az új rendeletben a fuvarszervezők számára is szerepelnek előírások. A legutolsó változat szerint számukra a tevékenységet engedélykötelessé fogják tenni. Ez az okostelefonokon élő taxis alkalmazás, a gyorsan teret hódító Uber számára létkérdés. Ha ez a követelmény beépül a jogrendbe, akkor a jelenlegi formában az amerikai cég budapesti szolgáltatása szabálytalanná válik.
Lázár János bejelentette, jön az új KRESZ: ekkortól változnak a közlekedési szabályok Magyarországon
Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t, az új szabályokat legkésőbb szeptemberben tervezik bevezetni.








