Már több európai országban is működik a magyarhoz hasonló palackvisszaváltási rendszer, de korántsem ugyanannyit ér egy üres PET-palack vagy fémdoboz.
Elmarasztalta a magyar államot az ENSZ fogyatékosügyi bizottsága, mert nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a vakok önállóan használhassák a bankjegykiadó automatákat (ATM) - olvasható a Népszabadságban.
A cikk ismerteti, hogy két érintett hosszú ideig pereskedett az OTP-vel, de mindketten jogerősen vesztettek, ezért fordultak 2010-ben a Magyar Helsinki Bizottsághoz, a civil jogvédő szervezet pedig az ENSZ szakbizottsága elé vitte az ügyet.
A testület kimondta, hogy Magyarország köteles megfelelő, az eljárás során felmerült költségeiket is fedező elégtételt nyújtani a panaszosoknak. Az államnak meg kell határoznia a fogyatékkal élőknek nyújtandó szolgáltatások minimumát is, és biztosítania kell, hogy az újonnan beszerzett pénzkiadó automaták, illetve az internetes bankolás hozzáférhető legyen a vakok számára is.
A bizottság a bírák továbbképzését is javasolja, miután a jogerős ítélet nem volt figyelemmel a fogyatékkal élők speciális helyzetére. Az intézkedésekről a kormány hat hónapon belül köteles beszámolni.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






