15 °C Budapest

Ez jön a bankkártya után: mi is így fogunk fizetni?

Pénzcentrum
2015. október 8. 06:02

Komoly változások előtt áll a fizetéstechnológia, azaz néhány éven belül már messze nem csak készpénzzel vagy bankkártyával fogunk fizetni - állítják a MasterCard szakértői. Sőt, a fizetéstechnológiai világcég szerint Közép-Európa, így Magyarország is meglepően jól áll az új technológiák elfogadásában: úgy látják, nyitottak vagyunk, és eléggé felkészültek is.

Képzeljünk el egy hétköznapi szituációt: étterembe szeretnénk menni péntek este. A dolog elég egyszerű: odatelefonálunk, foglalunk asztalt, bemegyünk, a pincér kijön, felveszi a rendelést, kihozza az ételt, majd kérjük a számlát, fizetünk (készpénzzel, esetleg bankkártyával, az étterem termináljánál), aztán hazamegyünk.

Képzeljük el, hogy fog működni mindez néhány év múlva (egyébként Amerikában, Nyugat-Európában már sok helyen most is): fogjuk a telefonunkat, letöltjük rá az étterem alkalmazását, amivel egy pillanat alatt foglalunk asztalt magunknak, és kapunk egy kódot. Az étterembe érve bemutatjuk a kódot a pincérnek, aki az asztalunkhoz kísér. Miközben felveszi a rendelést, folyamatosan látjuk, hogy hány levest, hány főételt kértünk, azok mennyibe kerülnek. A vacsora végén nem bajlódunk készpénzzel, bankkártyával visszajáróval: az alkalmazáshoz korábban hozzárendelt bankkártyánkkal fizetünk, a telefonunkon keresztül. Ha akarunk, hagyunk borravalót, ha ez volt az első randi, akkor a sorszámunkat meg tudjuk osztani a párunkkal, és közösen fizethetünk. Mindezt másodpercek alatt, szupergyorsan.

Jelentősen át fognak alakulni fizetési szokásaink - hangsúlyozták a MasterCard szakértői szerdán, Varsóban rendezett sajtó-háttérbeszélgetésükön. Az okostelefonok előretörésével ugyanis egy olyan új rendszert használhatunk (széles körben), amely rendkívül leegyszerűsíti a vásárlás egész folyamatát. Gyakorlatilag a telefonunk ott van a kezünkben akkor, amikor felismerjük, hogy szükségünk van valamire, elvezet a megfelelő boltba (webshopba, de akár fizikai áruházba is), elintézhetjük vele a fizetést, a szállítást, sőt, még a felmerülő garanciális ügyeinket is.

Persze a mobilfizetés nem újdonság, a Pénzcentrum is sok cikkben foglalkozott már a témával az elmúlt években. Ugyanakkor érdemes megnézni, merre tartanak most a legfontosabb fejlesztések, mik lehetnek azok az újdonságok, amiket mi magyarok is használni fogunk (nem csak próbaként, hanem a hétköznapok során, a gyakorlatban).

A MasterCard-nál (is) úgy látják, a mobilfizetést két alapvető irány határozhatja meg a következő években (ezek egyébként együtt is működhetnek):

  • az egyik, amikor a telefonunkat ugyanúgy használhatjuk, mint érintős bankkártyánkat. A pénztárnál nem a plasztikot tesszük oda, hanem a telefonunkat
  • a másik opció, hogy egy konkrét alkalmazással fizetünk, vagy olyan alkalmazásokat használunk, amikben működik egy fizetési rendszer is (jellemzően az, amit mi alapvetően is használunk, tehát amibe fel van telepítve a betéti kártyánk, a hitelkártyánk, a hűségkártyánk, stb.)

Persze a világcégek egyre nagyobb üzletet látnak az új technológiákban. Nem véletlen, hogy több millió felhasználója van már az Apple Pay-nek (Amerikában és Nagy-Britanniában), de az Android (azaz a Google) és a Samsung is dolgozik saját mobilfizetési megoldáson. A fejlesztések persze a mobilbankolás világát is érintik: képzeljük el azt, hogy a mostani netbanki pénzátutalás helyett sokkal egyszerűbben és gyorsabban, egy Facebook-üzenetben küldünk pénzt rokonunknak, ismerősünknek.

De ugye a biztonság

Azt a fizetéstechnológiában dolgozó cégek is pontosan tudják, hogy az újfajta technológiák legsarkalatosabb pontja a biztonság. Elég egyetlen rossz tapasztalat, vagy akár a legkisebb botrány, a felhasználók bizalma azonnal meginoghat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Épp ezért hangúlyozzák, hogy

a fejlesztéseknél a legtöbb időt a biztonsági kérdésekkel töltik.

Egyrészt fontos, hogy megbízható legyen az azonosítás, a hitelesítés: ezt ma már nem csak PIN kóddal tehetjük meg, hanem a legújabb okostelefonoknál ujjlenyomat azonosítással is. Tehát például odaérintjük a telefonunkat a boltban a terminálhoz, és az ujjlenyomatunkkal hagyjuk jóvá a tranzakciót. Persze időről-időre hallani másfajta "biometrikus" azonosítás-tesztekről is: ilyen lehet az arcfelismerő (becenevén szelfi-fizetés), vagy az ha egy okoskarkötő felismeri a pulzusunkat, így engedélyezi a fizetést.

Ugyanakkor a rendszerekbe telepített bankkártya-adatokat is védeni kell valahogy. A MasterCard-nál az úgynevezett tokenizációt használják, azaz az alkalmazás nem magát a kártyaszámot tárolja, hanem átalakítja azt egy másik, egyedi azonosítóvá. Így például hiába lopják el a készüléket, a szakértők szerint bankkártyánk nincs veszélyben, sőt, még le sem kell tiltanunk azt.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem