Május közepén máris találkozhatunk görögdinnyével a hazai boltokban, de mivel még nincs itthon szezonja, egyelőre a jóval magasabb árú import terméket vihetjük haza.
Mi lesz így a szegény ember napi egy almájával? Óriási a baj, rengeteg gyümölcs fog eltűnni itthonról
Körülbelül 10 ezer hektárnyi almatermő terület szűnhet meg a következő tíz évben Magyarországon – mondta el az InfoRádióban Apáti Ferenc, a FruitVeb elnöke.
Apáti Ferenc, a FruitVeb elnöke arról beszélt, hogy a tavalyi 280 ezer tonnás almatermelésünk jelentősen elmaradt a 2021-es évi 520 ezer tonnához. Mindezt ráadásul úgy, hogy még a két évvel ezelőtti termés is bőven elmaradt a hazai 600-650 ezer tonnás termelési potenciálunktól. A szakember elmondta, a tavalyi kiesés fő oka a komoly aszály volt, de a tavaszi virágzás is gyenge volt.
Apáti Ferenc beszélt arról is, hogy nemcsak az dőjárási káresemények okozzák a terméskiesést, hanem az is, hogy 5-8 éves távlatban folyamatosan csökken a magyar almatermő terület. Ráadásul az ültetvények folyamatosan öregszenek: java része már átlépte a 20-23 éves életkort, és 23-25 éves kor körül a teljesítőképesség "rohamosan zuhan". A drasztikusan emelkedő termelési költségek mellé pedig
nem társul a termelői, értékesítői árak hasonló növekedése, így a gazdáknak egyre kevesebb finanszírozási forrása van.
Az elnök szerint a jelentős problémák miatt a jövőben még többen fognak felhagyni az almatermesztéssel, és a folyamat szerinte megállíthatatlan, de véleménye szerint nem is kell útját állni. Ahogy fogalmazott: 25 éves vagy annál idősebb, korszerűtlen ültetvényre pénzt költeni "olyan, mintha feneketlen kútba hajigálnánk". Sokkal inkább a fejlesztésre kell fordítani, illetve arra, hogyha a következő 5 évben eltűnik 10 ezer hektár almaültetvény, akkor a régi ültetvényeket új, korszerű ültetvényekkel pótolják.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Húsz fok különbség egy időben az ország két pontján - térkép
- Vége a találgatásoknak: Thomas Tuchel elárulta, marad-e a Bayernnél
- Az ellenzék aktivizálta magát az orosz kibertámadás híre miatt
- Eltelt öt év - ez lett az USA nagy Huawei-szankciójából
- "Mai állás szerint" - Vlagyimir Putyin bejelentést tett Harkiv elfoglalásával kapcsolatban
- Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon