Nagy István, agrárminiszter egy TikTok videóban tesztelte, hogy milyen édességekkel, csipsszel és üdítővel kell felvennie a versenyt a hazai gyártóknak.
Így tűnt el hónapok alatt a boltokból a magyarok kedvence: aranyáron méri, akinek még jutott
A Pilóta keksz gyakorlatilag már hónapok óta eltűnt a boltok polcairól, és egyelőre nem tudni mikor lesz újra kapható. Azt viszont igen, hogy az utolsó csomagokkal nyerészkedők akár 10 000 forintot is kérnek egy-egy még megmaradt termékért bizonyos hirdetési oldalakon – írja a Blikk.
„Hónapok óta nem kapunk Pilótát, pedig az emberek még mindig keresik” – mondta el a lapnak egy kisbolt neve elhallgatását kérő tulajdonosa. A hiány persze nem újkeletű, arról még 2022 októberében a gyártó magyarországi, akkori ügyvezetője is beszámolt, aki már akkor tartós készletezési problémákra figyelmeztetett.
Az viszont meglepő fordult a sztoriban, hogy mióta hiánycikk lett a Pilóta, a különböző hirdetési oldalakon csillagászati árért árulnak egy-egy utolsó terméket. Van, aki például 10 000 forintot kért két csomag édességért. Ennél persze olcsóbban is lehet Pilótára bukkanni, van aki 1 900 forintért is árulja.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása