A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,54 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 73 119,59 ponton zárt pénteken.
Sorra nyitnak a fenyőfavásárok, az IKEA után az OBI áruház is meghirdette akcióját: náluk az egy méteres fa 5600 forint, a 2 méteres 9500 forint. Idén akár a harmadával is többe kerülhet a fenyőfa, keresletcsökkenésre nem számítanak a kertészetek.
Az IKEA után az OBI áruház is meghirdette karácsonyfa akcióját: három különböző méretben, három árkategóriában árulják a legnépszerűbb karácsonyi alapkelléket. Itt már akár december elseje előtt is megvehetjük jó áron a fákat.
Sőt, jár mellé egy 10%-os kupon is, melyek 15 ezer forintos, vagy afölötti vásárlás esetén válthatunk be januárban. Az árak a következőképpen a alakulnak az OBI barkácsáruházakban:
- 100- 150 cm: 5599 forint
- 150- 175 cm: 6999 forint
- 175- 200 cm: 9499 forint
Ahogy arról a Pénzcentrum beszámolt, jövő csütörtökön, december 1-jén indul a svéd bútoráruházlánc, az IKEA karácsonyi fenyőfaakciója is, melyben 8990 forintért vásárolhatjuk meg az ünnep egyik legfontosabb kellékét. Az ár ott mérettől függetlenül lesz ennyi, így az egy méter magasságú fenyőfáktól kezdve az akár 3 méteres fákig az ár megegyezik.
Karácsonyfa, Te drága!
Ahogy arról múlt héten a Pénzcentrum beszámolt, akár a harmadával is többe kerülhet a fenyőfa, ami pedig a karácsony egyik legfontosabb kelléke. Az egyik kertészet vezetője nem számít keresletcsökkenésre, de abban szinte biztos, hogy drágulás jön. A szakmaközi szervezet pedig azt mondta lapunknak: országrészenként változik, ki honnan szerzi a fát. Ami nagyjából biztos: alig két hét múlva már találkozhatunk majd a köztereken a fenyőfaárusokkal, ami minden évben a közeledő ünnepek biztos jele.
Országrészenként és kereskedőnként változik, hogy ki mennyiért akarja eladni a fenyőfáját, így én nem vállalkoznék becslésre. Drágulás feltehetően lesz, ám mostanában úgyis hozzászokhattunk, hogy az inflációs környezetben minden drágul, szerintem a fenyőfa sem lesz kivétel. Az is teljesen vegyes, hogy az emberek inkább kertészetből, vagy utcai árustól, őstermelőktől szerzik-e be a fát, mindenkinek van egy jobban megszokott módszere, vagy kedvenc helye, árusa akinél vásárol, így ezek inkább egyéni preferenciák alapján figyelhetők meg
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta Treer András, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének tanácsadója.
A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2022
Alig heverte ki a világ a pandémiát, februárban máris kitört az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, emelkednek a vállalkozások és a háztartások energiaköltségei, nem mellesleg évtizedes rekordokat döntöget az infláció Magyarországon, egyes élelmiszerek pedig Európán belül nálunk emelkednek a legyorsabban. Egy ilyen mozgalmas, kiszámíthatatlan év végén kíváncsiak vagyunk hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. A tavalyi év után idén is felmérjük, boldog nép-e a magyar. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki!
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.