istlye macbook

Ezek a magyarok kedvenc laptoptípusai: nem nyúlhatsz mellé, ha közülük választasz

2022. január 27. 16:26

Elárasztják laptopokról szóló tartalmakkal a magyar internetezők a fórumokat és a közösségi média oldalakat, az okostelefonokhoz hasonlóan ebben a témában is az operációs rendszerek osztják meg a közönséget. A SentiOne a netezők véleménye alapján készítette el a Laptop Social Indexet, amely a tavalyi évben született 38 183 online tartalmat vizsgálva rangsorolta a márkákat. Az adatok alapján nyertek az Apple termékek, hiszen a legtöbb pozitív beszélgetés a Macbook kapcsán született, mellette az Asus és az LG márkák állnak még dobogón.

A felmérés szerint az online térben az Apple Macbook a legkedveltebb laptop márka, 7777 social index pontszámmal, amely a második helyen álló Asus 2475 pontjához mérten kiemelkedően magas. Az is kiderült, hogy kiegyenlített arányban beszélnek a netezők az Apple két vezető laptopjáról, viszont a Macbook Pro termékekről kétszer annyi pozitív vélekedés jelent meg a tavalyi tartalmak között, mint a Macbook Air-ről.

A Macbook kapcsán 18 ezer bejegyzés született, ebből 4900-ban jelenik meg az M1 chip, és ehhez kapcsolódóan volt a legtöbb elismerő tartalom is, a netezők a laptopok gyorsaságáról, jó teljesítményéről írtak leggyakrabban. Bár a SentiOne nem az eladások, hanem az interneten található publikus tartalmak száma és érzelmi töltete alapján emelte első helyre a Macbookot, sokat elmond a keresletről az is, hogy legnagyobb elérést generáló oldalak között megtalálható a Használtalma és az Almapiac.com Facebook oldal is.

Bár szinte egyenlő mértékben kapott hideget és meleget, azaz majdnem megegyezett a pozitív és a negatív tartalmak aránya az Asustól szóló internetes bejegyzések esetében, mégis kiharcolta magának a második helyet a tajvani márka. A főleg #gamerlaptop hashtaggel ellátott készülékek közül a legnépszerűbbnek a Zenbook Flip 13 bizonyult. Harmadik helyen az LG végzett, akik az LG Gram laptoppal kapcsolatos influencer együttműködéseikkel lettek népszerűek az online térben. A pozitív említések körül leggyakrabban a “könnyű”, a “hordozható”, a “munkához”, “tanuláshoz” szavak jelentek meg, de sokan beszéltek az online oktatásról is, amikor elismerően nyilatkoztak online az LG kapcsán.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az elemzés alapját a magyar internetezők portálokon, blogokon, fórumokon, közösségi média felületeken található tartalmai adták. A SentiOne azokat a 2021.01.01-2021.12.31 között publikusan közzétett online tartalmakat elemezte, melyben a laptopmárkák és a laptop, notebook szavak ragozott formái együtt jelennek meg. Az laptopmárkák rangsorát a social index mutatószám alapján határozták meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem