Sok vásárló találkozik azzal a jelenséggel, hogy a barna tojások ára magasabb, mint a fehér tojásoké.
A 8 százalékos világátlaggal szemben kétszer olyan márkahűek a magyarok: 15 százalékuk ragaszkodik a megszokott termékekhez. Ugyanakkor több mint egynegyedük nyitottabban áll a korábban nem próbált termékek/márkák vásárlásához, mint öt évvel korábban, derül ki a Nielsen piackutató globális, 2019-ben 30000 fő bevonásával 64 országban végzett online kutatásából.
A márkahűség felett lassan eljár az idő: az európai fogyasztók harmada, a magyarok több mint egyötöde szívesen próbál ki új dolgokat, sőt aktívan keresi őket az online és offline termékkínálatban. Ez az arány globálisan még magasabb, 42 százalék. Sőt, a válaszadók közel fele előszeretettel kísérletezik vásárláskor, jóllehet, vannak bevált és szeretett márkáik. A magyarok 15 százaléka ragaszkodik rigorózusan megszokott márkáihoz, nem kockáztat, ám 100-ból 63-an próbálnak ki egy-egy újdonságot. A kontinens legkísérletezőbb népe a török, míg legkevésbé az észtek csábulnak el egy-egy új termék/márka láttán.
- mondta Kovács Gergely, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője.
A márkaváltás legfőbb indokaként a fogyasztók leginkább a jobb ár-érték arányt nevezték meg (globálisan 39%). A hazai fogyasztók "márkahűtlenségét" szintén ez vezeti (34%), de az akció is más márkához csalja a magyarokat (26%). A praktikusabbnak ítélt, illetve kényelmi funkciókat jobban kiszolgáló termékek is márkaváltásra csábítanak (23%) itthon.
A mind hűtlenebb fogyasztók megtartásáért folyó küzdelemben a gyártóknak érdemes újragondolniuk marketingstratégiájukat, ezen belül különösen a hirdetési gyakorlatot: globálisan az átlagfogyasztók egyötödét semmilyen mértékig nem befolyásolják a televíziós és rádiós reklámok, ennél még magasabb arányban hatástalanok a magazinos print hirdetések és brosúrák.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az egyes kategóriákat nézve a magyarok leginkább kávé-tea, háztartási tisztítók, valamint sampon és hajbalzsam terén ragaszkodnak megszokott márkáikhoz, ilyenkor jellemzően egy-két bejáratott brand közül választanak. A magyarok zöme emellett, saját bevallása szerint, Magyarországon gyártott terméket vásárol leginkább, míg 30 százalékának nincs preferenciája a gyártó ország tekintetében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye
- Megvan a lemondott skót miniszterelnök utóda
- Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne
- Freund Tamás: 2025 legyen a magyar tudomány éve!
- Baj volt ezekkel a tisztítószerekkel és cigarettákkal - képek