Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
A tavalyinál idén 6,4 százalékkal csökken a hazai zöldségtermő terület, ennek ellenére a szakmai szövetség szakértője szerint ez nem jelent drasztikus változást a hazai piacra nézve. Hacsak nem szól közbe az időjárás.
Nagyobb területen tervezik zöldborsó és étkezési paradicsom termelését a gazdálkodók az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint. Viszont a csemegekukorica tervezett területe 13,6 százalékkal, a zöldpaprikáé 21,5 százalékkal, a görögdinnyéé 10,7 százalékkal, a vöröshagymáé 3,1 és a zöldbabé 16,5 százalékkal, a karfiolé pedig 18,3 százalékkal kisebb a tavalyinál.
A termőterület csökkenése már tavaly is hasonló mértékben csökkent, viszont akkor a csemegekukorica, az ipari paradicsom, a karfiol és a görögdinnye termőterülete nőtt, míg a zöldpaprikáé 12 százalékkal kisebb lett - írja a Világgazdaság.
- mondta Hunyadi István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója. A dinnye területe valamivel több, mint 400 hektárral csökken idén a tervek szerint, mivel a nem főállású dinnyetermesztők visszafogják a termelésüket. Az ettől eltérő piacú csemegekukorica esetében a feldolgozók termeltetnek, így ebben az esetben a több mint 4 ezer hektáros termőterület-visszaesés oka az lehet, hogy esett a feldolgozóüzemek igénye.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Megválaszolta egy szuperszámítógép, hogy mikor halhat ki az emberiség
- Angol negyedosztály vagy Leverkusen-Roma? - Sport a tévében
- Ezeket a barlangokat érdemes egyszer meglátogatnia a túrázóknak
- Kiderült, melyik ország lehet a legbüszkébb a strandjaira
- Sayfo Omar: már a palesztin ügy mellett kiálló amerikai diáktüntetések is megosztottak
- Nem sokat változott csütörtök reggelre a forint árfolyama