Nem hivatalos információk szerint, de várhatóan 50-60 ezer forintba fog kerülni a Tisza és Azahriah közös cipője.
Az év elején itthon is megújult a McDonald’s egyik legnépszerűbb terméke, a Chicken McNuggets. Az eddig is 100 százalékban hazai forrásból származó csirkemellfilé felhasználásával készült termék receptúrája egyszerűbb lett, miközben a nagyszerű íz változatlan maradt. A lépés hátterében azok a vállalások állnak, amelyeket az étteremlánc korábban a családok iránti elkötelezettségének megerősítése érdekében tett.
A McDonald’s 2018 elején olyan globális vállalásokat fogalmazott meg, melyek középpontjában a Happy Meal menü továbbfejlesztése áll, és amelyek 2022-ig a vállalat összes (120) piacát érintik. A magyarországi lánc már ezt megelőzően folyamatosan fejlesztette kínálatát és a felelős marketinggyakorlatait, így számos pontban élen jár a vállalások teljesítése terén. A magyar vezetőség még tavaly döntött a gyermekeknek szánt menü kiegészítéséről, így a hazai hálózat éttermeiben a már eddig is választható gyümölcslé, répakarika és ásványvíz mellett a korábbi három elemet tartalmazó Happy Meal menü egy negyedik elemmel, hazai előállítású, 100 százalékos gyümölcspürével bővült, miközben a menü ára változatlan maradt.
A Happy Meal menük egyik legnépszerűbb választható elemének számító Chicken McNuggets a következő termék, melynek receptúráját a globális vállalások szellemében 2022-ig valamennyi piacán átalakítja az étteremlánc.
A változtatások a vállalat termékfejlesztési irányelveket összefoglaló Élelmiszer Kartája alapján történnek, amely egyebek mellett az egyszerűbb összetevőlista kialakítását és a természetes összetevők felhasználását írja elő. Fontos, hogy bár a receptúra változik, a Chicken McNuggets a vendégek számára ugyanazt az íz élményt nyújtja majd, mint amit az évek alatt megszoktak és megszerettek.
A hazai termék esetén a változás a Chicken McNuggets panírját érinti, amelyből kikerültek az élelmiszeriparban széles körben használt foszfátok, valamint a dextróz, a módosított keményítőt pedig étkezési keményítő váltja ki a jövőben. A tempura panírt érintő változtatás eredményeként a 100 százalékban hazai forrásból származó csirkemellfilé felhasználásával készült, fűszerezett, darabokból formázott Chicken McNuggets új receptúrája kizárólag természetes összetevőket tartalmaz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A mostani változtatás nem előzmények nélküli. A McDonald’s Európában az elmúlt évtizedekben következetesen fejlesztette termékeit és menüválasztékát, melynek eredményeként a McDonald’s legnépszerűbb ételeiben, így a sült krumpliban, a zsemlékben, a marha- és sertéshús pogácsákban, a Chicken McNuggetsben és más csirkés ill. halas termékekben már eddig sem volt és jelenleg sincs tartósítószer, valamint egyetlen McDonald’s termékben sincs nátrium-glutamát ízfokozó.
A részletes tápérték-információk a hazai éttermekben a papír tálcabetéteken, a részletes összetevőlista pedig a vállalat honlapján elérhető, így a folyamatosan változó és bővülő kínálatból a vendégek minden esetben az egyéni szükségleteiknek és ízlésüknek leginkább megfelelő termékeket választhatják ki maguk és gyermekeik számára.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén
- Antony Blinken: Harkiv védelme "sürgető prioritás"
- Zarándokok indultak Budapestről Csíksomlyóra
- Újabb orosz-kínai csúcstalálkozót tartanak Pekingben
- Szakértő: a kampány megkönnyíti a magányos merénylők dolgát
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon