A fővárosi csökkenésben a pesti belső kerületek játszották a főszerepet, ezekben a városrészekben 1,8 százalékkal mérséklődött az átlagos lakbér.
Mint arról már a Pénzcentrum is beszámolt hétfőn, hosszútávon a bolti árakat sem fogja kímélni a forint újabb gyengülési hulláma, meg is érkeztek az első bejelentések. A Világgazdaság pedig újabb terméket talált, melynek ára biztosan emelkedni fog.
A forintgyengülés miatt az építőiparban először a szaniterek és csempék ára drágul várhatóan július közepétől, mivel ezeket a termékeket Nyugat-Európában gyártják és importálják. A következő termék, amelynek drágulására számítani lehet, az a betonacél lesz. Ha az euró tartósan 330 forint körül marad, hónapokon belül általános drágulásra kell számítani az építőipari termékek körében is.
Hetek óta gyengélkedik a forint, a korábbi 310 körüli szintről június végére már egészen 330-ig gyengült az euróval szemben a magyar fizetőeszköz. Július második napját is 330-on zárta.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.