25 °C Budapest

Év eleji akciók: simán ráfázhatsz a legjobbnak tűnő ajánlatokra is

2018. január 4. 17:30

Az akcióvadászatnak vannak írott és íratlan szabályai. Annyi azonban bizonyos, hogy a vevőknek mindenképpen résen kell lenniük még a legnagyobb árzuhanásos címkék láttán is.

Bőven akad jogszabály arra nézve, hogy a leárazási hullámnak gátat szabjon. Ilyenek például a reklámokról, az árak feltüntetéséről, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen magatartás tilalmáról, a fogyasztóvédelemről szóló cikkelyek. Ezeken túl pedig ott vannak az íratlan szabályok is, úgyhogy mind a vevők, mind pedig a boltosok felköthetik a gatyájukat az év eleji akcióázásokkor - áll a blokkk.com közleményében.

Árháború

A leárazások kulcskérdése az ár. Ezek alapján nem meglepő, hogy a legfontosabb követelmény az, hogy az akciónál fel kell tüntetni az árengedménnyel csökkentett új árat is, tehát kevés az árengedmény százalékos mértékének a feltüntetése.

Ugyanannak a portékának - akciótól függetlenül is - ugyanabban a pillanatban nem lehet többféle ára.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a reklámban, reklámújságban, bolti reklámfeliraton, a polcon az árcímkén, vagy magán a terméken ugyanannak a végső eladási árnak kell lennie. Bármilyen eltérés esetén a vásárló csak a legkisebbet köteles kifizetni.

Mindezek tetejében pedig ott van a nyugta is. Előfordulhat ugyanis, hogy az akciós áru a polcon még olcsó volt, de a pénztárnál már nem annyira vagy egyáltalán nem. Ilyen esetben vissza kell kapni az árkülönbözetet.

Az akciókban ráadásul ugyanúgy létezik egység ár, mint normális időszakban, úgyhogy erre is nagyon érdemes odafigyelni. Ezt is átkell írni ugyanis, hiszen az az egységárra is igaznak kell lennie a meghirdetett engedménynek. Az egységár különösen fontos akkor is, amikor például az egyet fizet, kettőt kap, vagy plusz 10 százalék ingyen jelölésű reklámakciókról van szó. Itt különösen izgalmas az egy darab, vagy a 100 százalék árának az összehasonlítása.

Sokan akciókkor persze kapkodnak, hogy micsoda bomba vétel ez meg az,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

de ilyenkor is aranyszabály, hogy érdemes több boltot is megnézni vagy az interneten kutakodni.

Ne csak nézz, láss is ...

A reklámokban az "akár", "-ig" szócskákra sem árt odafigyelni, sőt ezek rejthetnek olyan tartalmakat, amik már sokkal kevésbé teszik vonzóvá az ajánlatot.

A kuponokra külön érdemes odafigyelni, hiszen ezeknél sem mindegy, hogy mikor, milyen feltételekkel vásárolhatók le. A boltos megteheti, hogy kiköti, több kedvezmény egyidejűleg nem vehető igénybe (tehát egy kedvezményre jogosító kupon akciós áru megvásárlására már nem használható fel). Ez nem jogellenes, ha a vásárló előre tájékozódhat erről.

Kicserélném

A csere lehetőségeknél sem árt figyelni, hiszen könnyen megtörténhet, hogy egy árucikket ugyan lehet cserélni, azonban a vásárlónak semmilyen csereajánlat nem tetszik. Ebben az esetben a boltos persze több dolgot is tehet, azzal együtt, hogy a csere-bere nem kötelező. A legelegánsabb, de számára a legnagyobb bukta, ha egyszerűen visszaadja a vételárat. Ez persze ránézve elég húzós, de van rá példa. Alternatív megoldásként persze adhat egy vásárlási utalványt is, levásárlási lehetőséget, nyilván abban az értékben, amennyiért korábban vásárolt a vásárló.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem